Kiknek a rabszolgái legyünk?

Kiknek a rabszolgái legyünk?

Emlékeznek még április 4-re? A “felszabadulás ünnepére”? Utólag kiderült, hogy mekkora illúzió volt. Mégis elhittük vagy 40 évig. Holott nem felszabadítottak, hanem megszálltak minket. Az egyik megszálló kiverte a másikat. Csak az úr cserélődött, a lánc megmaradt.
Aztán 40 év után 1989-ben megint elhittük, hogy felszabadultunk. Vajon mennyi idő kell most, hogy megint rájöjjünk, pofára estünk? Már 25 év eltelt…

Közelegnek a választások. Kétféle ember van ebben az országban: az egyik elmegy szavazni, a másik nem. A közös bennük, hogy mindkettő hülyének tartja a másikat. Mindegy hogy kire szavaz vagy kire nem. Már önmagában ez a tény is egy megosztottság, de ezeken belül is van még tucatnyi. Ideológiákat persze mindkét táborban tucatnyit lehet felállítani.

A tény tény marad, akár mennek szavazni, akár nem, rabszolga marad mindenki. Aki nem szavaz, azért, aki szavaz, azért. A klasszikus nyuszikás vicc: a Fidesz a róka, az MSZP a farkas. A nyuszika meg mi vagyunk. Ha van rajtunk sapka, ha nincs, mindenképpen minket sújtanak.

Pedig nyuszikából jóval több lenne, és sok nyúl farkast meg rókát győz – tartja a mondás majdnem így.

Ha az MSZP-slepp győz, akkor a külföldi multik rabszolgái leszünk, mert a fene nagy liberalizmusukkal még azt is eladják, ami még maradt.
De nem ők fognak győzni, hanem a Fidesz. Esetükben csak kicsit leszünk a multik rabszolgái, és mellette a hazai oligarchák, földbirtokosok és nagyurak csicskásai is.
Ezek a kilátások.

Szó nincs itt rendszerváltásról. A Fidesz sem azért mondja, mert elhiszi. Csak azért mondja, mert tudja, ha eleget mondja, akkor az majd sokaknál igazsággá válik. A kimondott szónak teremtő ereje van – nem mindig a valóságban, leginkább a fejekben.

A Jobbik kicsit megerősödik majd, de semmi csoda nem történik.
És mi a helyzet a kicsikkel? A „csak én tudom a tutit” önjelölt ország-megmentőkkel? Semmi. Zsebre vágják a nagy pénzt, és majd könnyes szemmel szipognak, hogy nem sikerült. Mintha nem tudták volna előre, hogy úgysem sikerülhet.

Abban az országban, ahol van másfél millió szegfűs és másfél millió narancsos birka, s ahol van mellette még pár százezer kettős-keresztes, plusz 4 millió kiábrándult, nos, ott a koncon marakodóknak nincs esélyük arra, hogy leváltsák ezt a rendszert.

Seres Mária, Kásler Árpád, vagy a többi nímand tiszavirág jól elevickél a zavarosban. Amíg ez a helyzet, mindig lesz mit mondaniuk.

Félreértés ne essék, nem kételkedem abban, hogy ők valóban szeretnének egy normálisabb országot – tudom, hogy szeretnének. Csak nincs hozzá elég eszük. S még ha lenne is, az egójuk túlnő ezen az észen, mert a vak is látja, hogy külön-külön csak tovább rontják a helyzetet, nemhogy javítanák.

Ha csak néhányuk ténylegesen olyan kvalitású személyiség lenne, aki képes kihúzni a kakiból ezt a nemzetet, akkor most vállvetve egymás mellett állnának példát mutatva. Akkor már hónapokkal korábban leültek volna egy asztalhoz, s addig onnét fel nem álltak volna, míg egységbe nem kovácsolják önmagukat és a kiábrándultakat.

Nincs egy Spartacus sem.

Mert Spartacus csak egy volt, hiszen ha több lett volna, s mind magának akar dicsőséget, akkor nem győzhettek volna egyszer sem a birodalom ellenében.

Spartacus tehát nincs, csak kicsi vezérféleségkék…

Ez a rendszer össze fog omlani, mert fenntarthatatlan. S maga alá temeti majd a Fideszt, az MSZP-t, és az összes többi kicsit is – a felelősségük egyforma, csak más-más a bűnük. De mindannyian a rabszolgaság fennmaradását nyújtják tovább.

Nekem nem kell elszámolnia senkinek sem. A nép előtt sem kell elszámolni. Mindenkinek csak a Jóistennel, és önmagával lesz dolga. Nem lennék a helyükben.

A rabszolga is csak addig rabszolga, míg valamennyi öntudatára nem ébred, s le nem rázza a bilincseit magáról. Együtt, egységben.

Addig maximum arról dönthet, hogy melyik urat szolgálja, egyébről nem.

Both Gábor


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »