Kiket bombáztak az oroszok?

Tiltakozott az Egyesült Államok külügyminisztere Oroszország Szíriában végrehajtott légicsapásai ellen. Washington szerint Moszkva nem az Iszlám Állam állásait támadja. A szír ellenzék szerint civilek, köztük gyermekek haltak meg az orosz hadművelet során. A bevetésre nem sokkal azután került sor, hogy az orosz parlament jóváhagyta a hadsereg szíriai bevetését.

Égő romok, kétségbeesetten rohanó, túlélők után kutató emberek – ilyen jelenetek játszódtak le Homsz városában az első orosz légicsapások után.

hirdetés

Moszkva tájékoztatása szerint a harci repülők az Iszlám Állam szíriai állásait támadták – a nem iszlamista szír felkelők szerint viszont őket. A lázadók arról számoltak be, hogy számos civil, köztük több gyermek is életét vesztette a légicsapások során.

„Igen, ma az orosz gépek elkezdtek támadni. Két csapást hajtottak itt végre, mindkettő során tíz rakétát lőttek ki. A Szabad Szíriai Hadsereg gyülekezőhelyét vették célba, és civileket” – nyilatkozta egy szír katona.

Hírdetés

Amerikai katonai források szerint sem a dzsihadisták által uralt területet támadták az oroszok. John Kerry amerikai külügyminiszter tiltakozott orosz kollégájánál a katonai akció ellen, amiről egy órával a végrehajtása előtt értesült.

Moszkva a szír elnök kérésére vetette be a légierőt, miután az orosz parlament ezt jóváhagyta. Vlagyimir Putyin szerint Oroszország törvényesen járt el.

„Minden partnerünket értesítettük Oroszország szíriai terveiről és akcióiról. A terrorellenes hadműveletben való orosz részvétel a nemzetközi jogon alapul, és megfelel a Szíriai Arab Köztársaság elnöke hivatalos kérésének” – fogalmazott az orosz elnök.

Oroszország Bassár el-Aszad elnök vezetésével képzeli el Szíria jövőjét, míg az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei az államfő nélkül rendeznék a szíriai válságot.

A New York-i ENSZ-közgyűlésen is tárgyaltak a szíriai megoldásról. Bővebben>>


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »