Kihasznált populisták Kulcsár Péter2024. 11. 10., v – 19:04
Ismét Donald Tump költözhet az ovális irodába – egy ciklust kihagyva azon kevés amerikai elnökök közé került, akik képesek voltak egy vereségből visszatérve „újrázni”. Lassan könyvtárnyi irodalom keletkezik arról, hogy Trump miért nem megfelelő erre a posztra, vagy inkább, hogy miért is veszélyes, ha az elnöki székbe kerül, újfent. Trump a legújabb kori populista mintapéldánya, mára szinte követendő példa hasonszőrű politikusok számára, pedig ebben a versenyben nem az egyetlen induló.
Ma leginkább kétfajta populista politikus létezik. Van, aki meggyőződésből tagadja a valóságot, és saját tájékozatlanságát, butaságát egóból nem ismeri fel, vagy nem akarja felismerni.
Aztán pedig van a pragmatikus hazudozó, aki egy-egy csoportnak akar megfelelni. Trump az előbbi, míg Robert Fico inkább az utóbbi csoportba tartozik. Szlovákia jelenlegi miniszterelnöke egy 15 éve felszínre törő csoportot fedezett fel, a valóságtagadókat. Tekinthetjük ezt a csoportot amolyan neonihilistának, akik az elmúlt 1000 évet és annak vívmányait tagadják, makacsul, foggal-körömmel kapaszkodnak a háttérhatalom- és hasonló elméletekhez, mert nem képesek elfogadni a zord valóságot.
Orbán Viktor például ebben a megközelítésben csak annyiban más, hogy ő már csak szerepet játszik, mint Fico, de ugyanakkor már nem érdekli az ország ügyes-bajos dolga, úgy akar naggyá válni, hogy csak monotonul recitálja: nagy leszek, nagy leszek. A kétezertízes évek belpolitikai nyomulása, majd az elmúlt 7 év külpolitikai „pávatánca” is ezt bizonyítja. Cselekedeteiben valójában nincs nagyság, kevés az (mind kevesebb) az érték, és egyre csak dominál a reakció, ami az aktuális politikai trendekre (reakció a konzervativizmusra, illiberalizmusra, szuverenizmusra) kapcsolja nyilatkozatait, gondolatait. Meg kell hagyni viszont, hogy ezeket a rezgéseket jól érzi, ahogy szokták volt mondani. Ezt legutóbb Stefano Bottoni olasz–magyar történész is mélyen fejtegette, keresve az orbáni rendszer reakcióját egy lehetséges jövőbeni rendszerváltási kísérletre.
Ezek a koronátlan fők a változtatás lehetőségével tisztában engedik el a szerintük kis dolgokat, mert saját egójuk szerint azokban nincs „nagyobbító, nemesítő” potenciál. Gyakorlatilag csak nyűg számukra a választópolgár, holott tőle kapják hatalmukat. Ez a valóságtagadó kicsinyesség pedig tökéletes alannyá teszi legtöbbjüket arra, hogy a valóban nagypályás politikusok, mint pl. a jelenlegi kínai elnök, eljátszadozzanak velük. Így születik a hasznos populisták politikai osztálya. Ebben a csoportban érdekes módon Putyin különcnek számít, egyrészt mert ő már alig foglalkozik a látszattal, másrészt pedig, mert így vagy úgy, de ő erőteljes befolyásolója volt mindig is a nemzetközi politikának. Trump populizmusa viszont nem ismeri fel az eszközzé válást – ahogy Ficóé vagy Orbáné se.
A kétezerhúszas évek utolsó szakaszában az egyre inkább nyomuló kínai külpolitikai manőverek fogják befolyásolni a külpolitikai teret, és ezzel nem igazán tudunk mit kezdeni. Hszi Csin-ping bár maga is kihasználja pozícióját, ugyanakkor a huszadik századi kínai vezetők útját járva ő is irányban tartja Kína fejlődését és az ország mindenkori politikai céljait, amit nem egy vezető határoz meg valójában, hanem az ország természete. A kínaiak mindig hosszú távra terveznek, ezzel a tulajdonságukkal viszont a nyugati (és nem annyira nyugati) populistákat mindig is képesek lesznek kihasználni, akik csak az elnöki ciklus végéig látnak, és ide tartozik a nagyszájú, harsány amerikai elnök is.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
