Amint a zöldessárga felhő elérte az állásokat, a francia gyarmati hadsereg katonái közt kitört a pánik. Aki tudott, fejvesztve menekült az apokaliptikus, mindent beborító felhő elől, azokra pedig, akik beszippantották a sárgás színű elegyet, borzasztó, mintegy tízperces haláltusa várt. Százhat éve, 1915. április 22-én több ezer francia katona vonaglott görcsökben fekve az Ypern (Ypres) belga város körül kiásott lövészárokrendszerben. A napot sokan a vegyi hadviselés kezdetének tekintik, bár a nagy háborúban nem ez volt az első ilyen jellegű támadás.
Bár az 1899-es hágai konvenció megtiltotta a mérges gázok (vegyi fegyverek) használatát a harctereken, az idő múltával az egyre több áldozattal járó első világháborúban a harcoló felek minél hatásosabb eszközök felkutatásába és alkalmazásába kezdtek az állóháború megszüntetése és az egyre kontroláltalanabbá váló, világméretűvé dagadó konfliktus gyors lezárása végett.
A közhiedelemmel ellentétben azonban nem a németek vetettek be először harci gázt, hanem a franciák, akik már 1914 augusztusában etil-brómacetát tartalmú könnygázgránátokat lőttek ki az előrenyomuló német egységek állásaira.
A franciák ekkor még rosszul számoltak, a koncentráció olyan alacsony maradt, hogy az ellenség katonái „még csak meg sem könnyezték” a francia próbálkozást.
Brit géppuskakezelők kezdetleges gázálarcban, 1916.
Az első fajsúlyosabb támadásra 1915 januárjáig várni kellett. A központi hatalmak a keleti fronton már „emelték a tétet” és a veszélyesebb xilil-bromidot vetették be az oroszok ellen.
A cári haderőnek szerencséje volt, mert a nagy hidegben a gáz egy jelentős része megfagyott, így nagyjából „csak” ezer katona életét követelte az akció.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »