Kiemelt beruházás lett a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza

Kiemelt beruházás lett a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza

A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházással összefüggő üggyé nyilvánította a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonalon a vasúti pálya fejlesztésére irányuló beruházással közigazgatási hatósági ügyeket, derül ki a szerda este megjelent Magyar Közlönyből.

A beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

  • a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez, illetve üzembe helyezéséhez szükségesek, továbbá
  • Hírdetés

  • a beruházást közvetlenül érintő útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra
  • vonatkoznak.

    A közel 700 milliárd forintba kerülő Budapest-Belgrád vasúti fejlesztésről szóló törvényt tavaly májusban szavazta meg a kormánypárti többségű parlament. A megvalósításra kötött szerződések, illetve az ezzel kapcsolatos döntések adatai pedig tíz évig nem ismerhetők meg.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »