Kiderült, mi okozta a fertőzést Lábatlanban

Kiderült, mi okozta a fertőzést Lábatlanban

Mintegy kétszáz embert érintett Lábatlanban a hányással és hasmenéssel járó fertőzés. Mint azt megírtuk, a Zengő óvoda és bölcsőde két telephelyén nyolcvan gyerek és a dolgozók fele, az Arany János általános és művészeti iskolában pedig százöt gyerek hiányzott, és valamennyien szombat reggelre lettek rosszul. Az eset miatt szerdáig rendkívüli szünetet rendeltek el az általános iskolában és a két óvodában is.

Hírdetés

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal lefolytatta a vizsgálatot az ügyben.

„A megbetegedések egy részét a Bacillus cereus nevű kórokozó indukálta, amelyet
a közétkező által biztosított levesből mutattak ki.
Az esetek másik részét egy területi, emberről-emberre terjedő Calici vírus okozta. Ennek következménye, hogy a településen az érintettek száma nagymértékben megnövekedett. A fertőzési lánc megszakítása után újabb megbetegedés nem történt, és bízunk az érintett személyek mielőbbi gyógyulásában. A baktériumok kimutatása miatt a főzőkonyha működésének újraengedélyezésére az ismételt higiéniai és laboratóriumi vizsgálatok után kerülhet sor” – közölték.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »