Kiderült, megvárja-e a kormány az uniós oltási igazolványt

Kiderült, megvárja-e a kormány az uniós oltási igazolványt

A magyar kormány kitart a saját védettségi igazolvány ügyében, miközben az Európai Parlament sürgősséggel tárgyalja az uniós okmány ügyét – legközelebb április 26-án…

Magyarország továbbra sem tervezi feltüntetni az oltóanyag nevét vagy származási helyét az oltási igazoláson – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

„Nem kívánunk változtatni, az Európai Bizottságnak csak egy tervezete van még, az is alakul, utána az Európai Parlament is megvitatja, mire ebből ebből európai vakcinaigazolvány lesz, remélem, túl leszünk már a járványon is. Gyorsított eljárásban is legalább két hónap egy ilyen jogalkotás” – mondta a miniszter csütörtök délben.

Közben az Európai Parlament is kiadott egy közleményt, amely szerint nyárig életbe léphet a biztonságos és szabad utazáshoz szükséges digitális zöldigazolvány, miután a képviselők csütörtökön sürgősségi eljárás alkalmazása mellett döntöttek 468 szavazattal, 203 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett. Az igazolvány tartalmazná, hogy birtokosát beoltották-e már a koronavírus ellen, rendelkezik-e negatív koronavírus-teszttel, és átesett-e korábban koronavírus-fertőzésen. Több felszólaló kiemelte, hogy garantálni kell a személyes és az egészségügyi adatok védelmét, és azt, hogy a még be nem oltottakat ne érhesse hátrányos megkülönböztetés.

A következő, április 26-29-i plenáris ülésen a parlament elfogadja a kiinduló álláspontját, amely a bizottsági javaslat esetleges módosításának eredményeképpen születik meg. A parlament ezen mandátummal kezdi meg a tagállamokat tömörítő Tanáccsal folytatott egyeztetést, és a tárgyalások eredményét még az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Gulyás Gergely beszélt a majdani uniós okmányról is: „Ha majd elfogadnak egy ilyet, akkor ahhoz Magyarország is viszonyul, de nekünk az a fontos, hogy miután előbbre vagyunk és leszünk is az oltásokban, mint Európa többi országa, ezért itt az országhatárokon belül tudjuk biztosítani a szabadabb élet lehetőségét, és ehhez szükséges az oltási igazolvány.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »