Kiderült, még kiket fenyeget a banki zárolás

Kiderült, még kiket fenyeget a banki zárolás

Mindenkit értesítettek a bankok, akinek még el kell végezni az adategyeztetést.

Mint ismert, június 26. helyett október 31-ig kell elvégezni a banki adategyeztetést, miután az Országgyűlés 4 hónappal meghosszabbította a határidőt, módosítva a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt.

A szolgáltatóknak a hatálybalépést követő három napon belül tájékoztatniuk kell azon ügyfeleiket, akiknek az esetében az átvilágítás még egyáltalán nem vagy nem teljes körűen történt meg.

Az adategyeztetési kötelezettség körül korábban rengeteg volt a félreértés: azok is bementek a bankba, akiknek nem kellett volna – emlékeztet a Népszava. Az egyeztetési kötelezettség ugyanis nem mindenkire vonatkozik. A lakossági ügyfelek közül csak azokra, akik még 2017 júniusa előtt nyitottak számlát, és azóta vagy nem jártak a bankban, vagy ottlétükkor nem kérték el tőlük személyazonosító okmányaik másolatát. A céges számlával rendelkezőknek viszont mindenképpen el kell végezniük az azonosítást: nyilatkozniuk kell a szervezet tényleges tulajdonosáról, valamint annak kiemelt közszereplői státuszáról.

A lap által megkérdezett bankok most azokat az ügyfeleket értesítették ki június végéig, amelyek még tartoznak az adatokkal. Válaszaik alapján valószínűleg nem kellett volna 2 millió bankszámlát zárolni, ahogy az az utolsó napokban tűnt, mert sok ügyfél elvégezte az egyeztetést.

  • Az OTP azt közölte, hogy „az érintett ügyfelek értesítése rendben megtörtént.”
  • Hírdetés

  • Az MKB Bank jelezte, mind lakossági, mind vállalati ügyfeleik „nagy számban tettek eleget” adategyeztetési kötelezettségüknek a határidő leteltéig.
  • Az Erste Banknál „elenyésző az újraazonosítatlan ügyfelek száma”.
  • A K&H-nál az ügyfelek 2-3 százaléka nem végezte még el az adategyeztetést. Azon dolgoznak, hogy a törvényi határidőig az összes érintett ügyfélnél megtörténhessen az újraazonosítás, a nem friss értesítési adatokkal rendelkező ügyfelek elérése, ahogyan az eredeti határidőnél, úgy most is gondot okoz.
  • A Budapest Bank azt közölte, a pénzmosás elleni törvény értelmében az ügyfeleknek az átvilágítási adatuk változását – köztük a címváltozást is – be kell jelenteniük öt napon belül. Ha az érintettek nem érhetők el, és nem tesznek eleget a követelményeknek, akkor a számlájukat a határidő lejárta után zárolják. A Budapest Bank lakossági ügyfeleit ugyanakkor nem érinti az újraazonosítási kampány, mivel a jogszabály által megkövetelt adatokat a korábban lefolytatott ügyfél-azonosítási folyamat során rögzítették. A vállalati ügyfelek estében pedig június 26-ig 90 százalékos volt az újraazonosítást elvégzők aránya.
  • A CIB Banknál az aktív magánszemély ügyfelek 11 százaléka nem tett még eleget az adategyeztetési kötelezettségnek, de a legalább havi rendszerességgel pénzforgalmat bonyolító ügyfelek estében az arány 3 százalék. A céges számlával rendelkezők 20 százaléka nem pótolta még a hiányzó dokumentumokat, viszont azon céges ügyfelek aránya, ahol egyetlen rendelkező sem azonosította még magát, csak 5,5 százalék.

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »