Kiderült, hol folytatja az Atalantától távozó sikeredző

Kiderült, hol folytatja az Atalantától távozó sikeredző

Gian Piero Gasperini már februárban bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést az Atalanta csapatával. Állítólag a Juventusszal is tárgyalt, de végül nem Torino lesz a következő állomáshelye.

A Bergamót kilenc év után elhagyó Gian Piero Gasperinit nevezték ki az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A 67 éves szakember szerződése három idényre szól.

A fővárosiak az előző szezont a november közepén kinevezett Claudio Ranieri irányításával az ötödik helyen zárták az olasz élvonalban, így a következő idényben az Európa-ligában szerepelhetnek. Claudio Ranieri a jövőben szakmai tanácsadóként tevékenykedik az AS Románál.

Hírdetés

Gian Piero Gasperini már februárban bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést az Atalanta csapatával, amely irányításával tavaly megnyerte az Európa-ligát. Korábban a Crotone, a Genoa, az Internazionale és a Palermo együttesét is irányította, de sehol nem volt olyan sikeres, mint a bergamói klubbal, amellyel négyszer lett bronzérmes a Serie A-ban.

Az AS Roma 2022-ben megnyerte a Konferencia-ligát, 2023-ban döntős volt az Európa-ligában, jövőre pedig szeretne visszakerülni a Bajnokok Ligájába, amelyben legutóbb 2019-ben szerepelhetett.

Az Atalanta közben megtalálta Gian Piero Gasperini utódját. A legutóbb a Premier League-ből utolsó helyezettkként kieső Southamptonnál dolgozó Ivan Juric veszi át a csapat irányítását. A Southampton nem a 49 éves horvát edző vezetésével fejezte be a szezont, már áprilisban menesztették.

Ivan Juric jól ismeri a Serie A-t, edzői karrierje során 249 olasz élvonalbeli mérkőzésen irányított a kispadról, miután a Crotonét fennállása során először feljuttatta az élvonalba, a Genoa, a Verona, a Torino és a Roma edzője is volt. A BL-főtáblás Atalantánál két évre szóló szerződést írt alá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »