Kiderült: ez frusztrálja leginkább az embereket

A városokba költözésnek köszönhetően egyre kisebb terekbe kényszerülünk, otthonainkat gyakorta másokkal is megosztjuk. Berlintől Sanghajig a legnagyobb frusztrációt az jelenti, hogy bár szeretjük a tárgyainkat, de küzdünk a rendetlenséggel. Emellett szükségünk van a személyes térre, de nehezen tudjuk megteremteni azt otthonunkban – derült ki az Ikea eddigi legnagyobb kutatásából.

A felmérésből azokra a problémákra derül fény, amelyekkel szerte a világon küzdünk, miközben igyekszünk jobbá tenni az otthonunkat. Az eredmények alapjául a több területre kiterjedő otthonlátogatások, online közösségek, szakértői interjúk és egy 22 ország részvételével végzett felmérés szolgált.

Forrás: AFP

Hírdetés

Világszerte az embereknek csaknem a fele (46 százalék) mondja azt, hogy a legtöbb vitájuk a nappaliban szokott kezdődni.Ugyanennyien (49 százalék) mondták, hogy a viták tárgya többnyire a „rendetlenség” mibenlétéből eredő nézetkülönbség. A megkérdezettek nem kevesebb mint 44 százaléka vallja, hogy „rossz” érzése van, ha saját teret alakít ki magának, amikor valaki másnak az otthonába költözik be. Az összes válaszadó 40 százaléka kérdezés nélkül dobott már ki olyasmit, ami annak a tulajdona volt, akivel él.

Az IKEA arra vállalkozott, hogy betekintsen az otthonokba és még mélyebbre ásson a témában, hogy lássuk, mi az, ami nem működik elég jól. Az eredmények azt mutatják, hogy a lehetséges súrlódási pontokra kell összpontosítanunk, azok keletkezésére, és új módszereket kell kidolgoznunk a leküzdésükre

– mondja Lydia Choi-Johansson, az Inter Ikea Systems kutatási specialistája.

Az Ikea annak érdekében, hogy globális párbeszédet indítson a feltárt nehézségekről, létrehozott egy meglehetősen bizarrnak tűnő bútorprototípus-kollekciót, amely játékos formában célozza meg az otthonunkkal, a személyes tér kialakításával és a tárgyak elhelyezésével kapcsolatos leggyakoribb problémákat. Megtalálható köztük az „I Hate Your Stuff” (Utálom a cuccaidat) feliratú szőnyeg és az „I Want My Space” (Ez az én helyem!) kanapé.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »