A Biblia eredetéről sokan szóltak már. Én csupán néhány érdekességre és furcsaságra szeretnék rávilágítani, amely valahogy nem stimmel a Szentírással kapcsolatban. A Biblia ugyanis nem egy egységes könyv, hanem egy emberek által önkényesen összeállított gyűjtemény, amelynek nem az eredeti passzusaival van gond, hanem a benne több helyen megbújó hamis istenképpel. Ehhez fűznék pár gondolatot.
A mai Biblia a spirituális források szerint 90%-ban át lett alakítva, meg lett változtatva. Ezt manapság egyre többen érzik is. Éppen ezért sokan csak a kvintesszenciájával értenek egyet, míg a többi „véres” jelenetéről nem óhajtanak tudomást venni. Vajon hányan veszik a fáradságot, hogy komolyan végigolvassák a teljes Bibliát? Az én közvélemény-kutatásom szerint meglehetősen kevesen, mert az első könyveinél el- és kiakadnak az emberek, ugyanis súlyos ellentmondásokat tapasztalhatnak, melyek nyomán jogos ellenérzések alakulnak ki a laikus és elfogulatlan olvasóban.
A legalapvetőbb érzés, ami kialakulhat az olvasóban, a diszkrimináció. Miért? Mert már a Biblia első könyvei is kiemelik, kiválasztottként kezelik a zsidó népet, míg abszolút hátrányos megkülönböztetésben részesíti sok más népet.
„És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.
Sógorságot se szerezz ő velök, a leányodat se adjad az ő fioknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak;
Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.
Hanem így cselekedjetek velök: Oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek össze, berkeiket vágjátok ki, faragott képeiket pedig tűzzel égessétek meg.
Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén.”
(Mózes V. könyve 7. rész. 2-6)
„És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!
De az Úr, a te Istened elődbe veti őket, és nagy romlással rontja meg őket, míglen elvesznek.
Az ő királyaikat is kezedbe adja, hogy eltöröljed az ő nevöket az ég alól; senki ellened nem állhat, míglen elveszted őket.”
(Mózes V. könyve 7. rész. 22-24.)
Később kiderül, hogy Jahve kedvenc népe kedvéért kegyetlenül megbünteti a másikat. A valódi népirtással már a Bibliában találkozunk. Vér, halál, kín, szenvedés, bosszú, gyerekgyilkosságok, tömegmészárlások már az egyiptomi tíz csapás esetében megjelenik.
(„Egy ház sem vala, amelyben halott ne lett volna.”)
A Frigyládával kapcsolatos információk is elgondolkodtatóak, melynek hatalmát sokféleképpen látjuk viszont a Bibliában. Az ellenmondás – mint ahogyan lenni szokott – csak látszólagos, és nem is annyira a Frigyládán, hanem annak birtokosain múlik. Avagy a birtokosán, ha a bibliai istenségre gondolunk, aki végül is a Frigyládát az izraelitáknak adta – bár erről külön bejáratú teóriám van, amit korábbi lapszámokban már megosztottam. Nevezetesen az, hogy a Frigyládát az egyiptomiaktól tulajdonították el a zsidók ama bizonyos kivonulásuk alkalmával. És ez vet fel egy sor további kérdést, amely sok dolgot megmagyaráz. Például azt a sarkalatos kérdést, hogy vajon Mózes könyveit (Pentateuchus: Teremtés, Kivonulás, Leviták, Számok, Második Törvénykönyv) egy korban írták? Vajon egyazon személy mindegyik könyve szerzője?
Nos, nem. Ma már tudjuk, hogy például a Második Törvénykönyv Mózes után íródott 800 évvel. Célja pedig alapvetően az volt, hogy rendszerezzék a szerzők az addig felhalmozott legendaanyagot és igazolják az izraeliták véres kánaáni hódításait. Így aztán úgymond Mózes szájába adtak szavakat, amelyeket a jelek szerint ő sohasem mondott.
Az ellenmondást a következő idézetek kicsengése jól illusztrálja:
Isten „fogja ezeket a népeket előtted megsemmisíteni”
„Rajtuk töltsd be az átkot mindenképpen”
„ne köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk”
„Mert fiad elidegenedik tőlem, s más isteneket fog imádni.”
„Akkor fölgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket. Inkább így bánjatok velük: oltáraikat romboljátok össze, kőoszlopaikat döntsétek ki, szent fáikat vágjátok ki, bálványaikat pedig égessétek el.”
Sok ilyen és ehhez hasonló vérszomjas és romboló idézetet lehetne ide citálni még. Nem szeretném véka alá rejteni a további diszkrepanciákat, ezért tennék még néhány megfontolásra hasznos utalást. Felvetnék még, hogy az „Úr” miért veszíti el a türelmét újra és újra, vagy hogy az Úr többször fenyegetőzik: „Megveretem Egyiptomot.”
Égbekiáltó paradoxon, hogy miként fér bele az isteni morálba, hogy egyik pillanatban még felbújtja az Egyiptomban raboskodó zsidókat a lázadásra és a bűntényekre, míg a következő pillanatban jóságos isteni parancsolatokat ad népe számára.
Konkrétan nemes egyszerűséggel kifosztatja Mózessel és társaival Egyiptomot: elviteti velük az ezüst- és aranyedényeket, valamint a ruhákat, a tömeg-mészárlásokról nem beszélve, majd közli, hogy a hívei ne lopjanak és ne öljenek. Micsoda köpönyegforgató moralitás!
Ezenfelül egy kicsit mintha túlhangsúlyozná, hogy ő a főnök: „Én vagyok az Úr.”
S itt érkezünk el ahhoz a pontokhoz, amikor az ilyen gyomorforgató kijelentések után fel kell tennünk magunknak a helyénvaló kérdést: vajon a zsidó népet választó istenség azonos-e a Mindenség Teremtőjével, vagy sem? A választ mindenkinek magának kell megválaszolni.
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a Bibliának vagy bármilyen más szent „iránymutatás-gyűjteménynek és tankönyvnek” nem csak egy adott istenség és egy adott nép kapcsolatáról, illetve a nép küldetéséről kellene szólnia, hanem a többi népről, az univerzális életfilozófiáról, a tudományok sokaságáról – beleértve többek között a matematikát,az orvoslást (alkímia, mágia), a csillagászatot is –, továbbá be kellene mutatni elfogulatlanul, spirituális szemszögből a mindenség örökkévaló törvényein kívül a magasabb rendű intelligenciákat, esetlegesen a kozmosz más népeit, fajait, intelligenciáit és teremtési folyamatait. Hát, ezek nagy része mintha hiányozna a mai Bibliából.
De van helyette minden más.
Végül, megjegyzem, hogy Biblia nem létezett az 1. században. A Kumránban 1947 után talált 19 ószövetségi könyv 38 tekercse is ezt bizonyítja. Sok biblikus történetet csak azért illesztettek bele a Könyvek Könyvébe, hogy a judaizmusba vetett hitet helyreállítsák, felfuttassák és megerősítsék.
Mindebből arra következtetésre juthatunk, hogy a Biblia eredeti szerzője nem azonos azzal, aki jelenleg a sorok között bujkál. Remélem, hogy a jövő elhozza ennek a teóriának a még teljesebb igazolását.
Boldog napot!
The post Ki az eredeti Biblia ihletője? appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
