1850 szeptemberében Rimaszombat első, útba eső lakóházában, jelesül Marczel József csizmadiamester házában, megszületett Reindl Ludovika, akit ettől kezdve lényegében soha nem hívtak se Reindlnek, sem pedig Ludovikának.
1850 szeptemberében Rimaszombat első, útba eső lakóházában, jelesül Marczel József csizmadiamester házában, megszületett Reindl Ludovika, akit ettől kezdve lényegében soha nem hívtak se Reindlnek, sem pedig Ludovikának.
A kislány születésének ugyancsak sok köze van a császári katonatisztekre vonatkozó szigorú nősülési szabályokhoz, s tekintettel a dátumra – 1850. szeptember 8. – és a magyar szabadságharchoz, hogy a papa nótás kedvét már ne is említsem. Az édesapa, a nagyváradi születésű Reindl Sándor ugyancsak szeretett énekelni, ilyenformán vonzódott a művészetekhez is – már ez jó indíttatás arra, hogy beleszeressen Ponti Lujzába, a vándorszinésznőbe. Hamarost el is vette feleségül (1848. február 24.), annak ellenére, hogy a katonatisztekre vonatkozó nősülési kauciót meg tudta volna fizetni. Így aztán már-már búcsút mondott a katonaéletnek, csakhogy időközben kitört a forradalom, s a szabadságharc során a magyar haza védelmében szükség volt minden fegyvert forgató kézre, így a mi Sándorunk beállott huszártisztnek.
A forradalom elbukott, Reindl Sándor bujdosni kényszerült. Ugyan lett volna-e alkalmasabb hely rá más, mint a színésztrupp: itt Váradi Sándor néven lett komédiás. A kis Ludovika, akit édesanyja után mindenki csak Lujzának nevezett, közben nőtt és nőtt, mi sem természetesebb, hogy a darabokban szerepeket kapjon: az Isten sem tudta volna megmenteni a színészi pályától, hiszen már ötévesen szerepet kapott…” Két dologra vágytam – mesélte utóbb gyermekkoráról – Cipóra és Cipőre… annyit tudtam, hogyha ha belesülök, nem kapok vacsorát. Ezt apa mindennap többször is elmondta, e félelem miatt nincs lámpalázam.” Ötéves korában árvaságra jutott (édesapja a színpadon halt meg…), s akkor már a mi Lujzánk szinte kész színésznő volt (Mezőtúron állt először színpadra), majd tizenhárom évesen csodagyerekként a budai Németszínházban aratta fergeteges sikerét.
Előbb édesapja után Várai, később gyámapja után a Kölesi Lujza művésznevet viselte. Aztán 15 évesen a szabadkai színházházba szerződve megismerkedett a katonazenekart vezénylő, 37 éves Jan Blaha cseh származású német katonatiszttel. A magyarul nem is beszélő férfi legott feleségül veszi – Blaha Lujzát ma is az ő nevén ismerjük, pedig még kétszer vált hivatalosan nevet. (1875-ben hozzámegy Soldos Sándor földbirtokoshoz, majd 1881-ben Báró Splényi Ödön felesége lesz.)
Amikor egy év múlva Debrecenbe szerződik, már országos hírű primadonna, s bécsi vendégjátéka után az osztrák operettközönséget is meghódítja, de hiába kínálnak neki jó pénzért német szerződést, ő magyar színésznő akar maradni, s persze az is marad. Tizenkilenc évesen megözvegyül, de addigra már igazán nagy neve van, olyannyira nagy, hogy a pesti Nemzeti Színház igazgatója, Szigligeti Ede Debrecenbe küldi rendezőjét Paulay Edét s a jó szakvélemény után maga is megnézi a művésznőt .Szerződést ajánl, s így a 21 éves Blaha Lujza már a Nemzeti Színház tagja lett. Sokan féltek, hogy az 1871-es bemutatkozását a vidéki rajongók szándékosan megbuktatják, hogy visszaszerezzék csillagukat, de a Tündérlak Magyarhonban című népszínmű végén a tapsbojkott elmaradt, s Blaha Lujza fergeteges sikert aratott.
Negyven és ötven között a visszavonulás foglalkoztatja: házat s jachtot vásárol Balatonfüreden. A balatoni klíma és a szabad szárnyalás a vízen, komoly gyógyír romló egészségi állapotára, “a vízi levegő” jelentős jobbulást eredményez. Az 1896-os tízhónapos vidéki körútját soha nem látott ünneplés kíséri, ennek eredményeképp egyelőre elveti a visszavonulás tervét. A századforduló évében (1900) I. Ferencz József koronás aranykereszttel tüntette ki a “Nemzet Csalogányát”, ahogy az a kitüntetéshez tartozó oklevélben írva vagyon. Egy évvel később a Nemzeti Színház igazgatója, Beöthy László megteremti a “Nemzeti Színház örökös tagja” elnevezésű kitüntetést, e kör első tagja: Blaha Lujza.
Hetvenedik születésnapján, tehát még életében, róla nevezik el a Budapesti Blaha Lujza teret – ezt az ünnepséget a téren lévő, színházra néző erkélyéről nézi. Blaha, bár hivatalosan már korábban visszavonult, utoljára 1923-ban lépett színpadra a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen, de itt nem énekelt, ugyanezen évben az Országos Színészegyesület örökös tagjává avatta.
Temetése (1926) az országban százezres tömegeket mozdított meg. Ravatalánál kétszázfős cigányzenekar játszott, s Jókai és Ady nyughelye mellett kapott örök szállást. Temetése leginkább Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc és Jókai temetéséhez fogható: még Horthy kormányzó különmegbízottja, Kárpáthy Kamilló is eljött, sőt az elcsatolt vidékekről, Erdélyből, a délvidékről Szabadkáról és a felvidéki városokból külön csoport érkeztek a nemzet nagy színészétől végső búcsút venni. Születésnapján emlékezzünk Blaha Lujzára!
Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
