Kétszáz éve, 1817. október 15-én halt meg Tadeusz Kosciuszko (magyarosan Kosciuszko Tádé), a lengyel és amerikai szabadságharcok kiemelkedő alakja, Lengyelország nemzeti hőse.
A Breszt közelében fekvő, ma Fehéroroszországhoz tartozó Mereczowszczyzna faluban született 1746. február 5-én. Mérsékelt jómódban élő nemesi családból származott. A piaristáknál tanult, majd az újonnan alapított varsói katonai akadémiára járt, amelyet kitüntetéssel, kapitányi rangban fejezett be.
A tehetséges tisztet az utolsó lengyel király, II. Szaniszló Ágost Párizsba küldte, ahol külföldiként először csak festészetet tanulhatott, de sikerült kieszközölnie, hogy tüzérségi és erődépítészeti tanulmányokat is folytathasson.
Házitanítóból szabadságharcos
1774-ben tért haza, két évvel azután, hogy Oroszország, Poroszország és Ausztria először osztotta fel a legyengült Lengyelországot, amely elvesztette területének egyharmadát. A hadseregben már nem volt hely számára, ezért egy mágnás lányainak házitanítója lett. Egyik tanítványába beleszeretett, megpróbálta elszöktetni, de végül az apa haragja elől neki kellett menekülnie.
Rövid ideig Párizsban időzött, majd 1776-ban az amerikai függetlenségi háború kitörése után az Újvilágba hajózott, s beállt a britek ellen szabadságukért küzdő gyarmatok hadseregébe. A Kongresszustól mérnökkari ezredesi rangot és egyre komolyabb megbízásokat kapott.
Ő erősítette meg Philadelphia erődjét, 1777-ben az általa építtetett sáncoknak döntő szerepük volt az első jelentős amerikai győzelem kivívásánál a saratogai csatában.
Ezután a mérnökkar vezérkari főnökének nevezték ki, ő végezte a Washington által Amerika kulcsának nevezett West Point megerősítését, művét bevehetetlen volta miatt “amerikai Gibraltárnak” nevezték el. Már a mérnökkar vezérkari főnöke volt, amikor a háború végén ő vezethette az utolsó déli brit erősséget, Charlestont felszabadító csapatokat. A függetlenség kivívása után amerikai állampolgárságot és dandártábornoki rangot kapott, s 1784-ben elszánt republikánusként tért haza.
Ház Phiadelphiában, amelyben Kosciuszko Tádé 1797-ben lakott Forrás : Wikipedia
Odahaza az őt támogató Czartoryski család és II. Szaniszló Ágost konfliktusa miatt tiszti rangot nem kapott, így megmaradt családi birtokán kezdett gazdálkodni. Már komoly adósságai voltak, amikor az 1789-es liberális reformok idején végre megkapta a tábornoki rangot, s szerepet játszott a hadsereg megszervezésében, az 1791. évi polgári alkotmány létrejöttében. A reformoktól megrettent arisztokrácia a következő évben II. Katalin orosz cárnőhöz fordult, aki százezres sereget küldött a lengyel király ellen.
Kosciuszko a dubienkai csatában ötszörös túlerő ellen aratott fényes győzelmet, de csak késleltetni tudta az orosz előrenyomulást.
A szorongatott helyzetben a király elállt a reformoktól, Poroszország és Oroszország pedig 1793 elején másodszor is felosztotta Lengyelországot. Kosciuszko Szászországba, majd Párizsba menekült, ahol a francia forradalmároktól próbált támogatást szerezni a lengyel szabadság ügyének.
Diktátorrá kiáltották ki
A megszállók ellen 1794 márciusában tört ki a nemzeti felkelés, amelynek vezetőjét, Kosciuszkót diktátorrá kiáltották ki. Ő az ellenség létszámfölényének ellensúlyozására általános sorozást rendelt el, a zászlaja alá sereglő parasztok nagy része jobb híján lándzsát, kiegyenesített kaszát kapott fegyverként. A lengyelek április 4-én mindenki megdöbbenésére Raclawice mellett megverték az oroszokat, a döntő gyalogos rohamot Kosciuszko személyesen vezette. A győzelem hírére Varsóban is felkelés tört ki, a diktátor pedig kiáltványban szabadította fel a jobbágyokat.
Ezzel azonban a nemesség egy részét is maga ellen hangolta, a harcokba pedig a poroszok is beleavatkoztak. Kosciuszko több vereség után kénytelen volt Varsóba visszavonulni, a várost két hónapig tartotta, végül az oroszok és poroszok felhagytak az ostrommal. Kosciuszko októberben Maciejowicénél vállalt csatát, hogy megakadályozza a Varsó felé közeledő két orosz hadsereg egyesülését, de a túlerővel szemben vereséget szenvedett, és sebesülten fogságba esett.
(A porosz propaganda szerint ekkor így kiáltott fel latinul: Finis Poloniae!, azaz Vége Lengyelországnak! – ám ebből egy szó sem igaz.)
A felkelés elbukott, Lengyelország a harmadik, 1795-ös felosztással több mint egy évszázadra eltűnt a térképről.
A Szabadság fia
A szentpétervári Péter-Pál erődben raboskodó vezért Katalin 1796-os halála után annak fia, I. Pál a hűségeskü letétele fejében szabadon bocsátotta. (Ezt később Kosciuszko megtagadta, és a cártól kapott pénzt is visszaküldte.) Visszatért Amerikába, ahol lelkesen fogadták, az akkor még csak alelnök Jefferson “a Szabadság fiának” nevezte. A föderalista kormány azonban gyanakvással figyelte az előző demokrata-republikánus vezetéssel fenntartott kapcsolatai miatt. 1798-ban Franciaországba utazott, de Napóleon ajánlatát a lengyel légió vezetésére nem fogadta el, mert egyikük sem bízott a másikban.
Visszavonultságából a Varsói Nagyhercegség létrejötte után sem mozdult ki.
Az urna, amelybe Kosciuszko Tádé szívét helyezték. Az urnát 1927-ben Lengyelországba szállították és a varsói királyi palota kápolnájában helyezték el.
A császár bukása után I. Sándor orosz cár felajánlotta neki a visszatérést hazájába, de ehhez Kosciuszko olyan irreális feltételeket szabott, hogy még választ sem kapott. A svájci Solothurnba költözött, az idős és sebesülései miatt beteges szabadsághős itt halt meg 1817. október 15-én.
Halála után maradványait Krakkóba vitték, s a Wawel kriptájában, a királyok és nemzeti hősök között temették el, a szívét tartalmazó urnát a varsói királyi palotában helyezték el.
Krakkó határában egykori csatamezőinek földjeiből összehordott, 34 méter magas domb áll, a világ egyik legismertebb lengyelének nevét világszerte számos közterület és földrajzi képződmény viseli, többek között Budapesten utca, New Yorkban híd, valamint Ausztrália legmagasabb hegycsúcsa, amelyet 1840-ben egy lengyel emigráns nevezett el.
Kazimierz Pułaski, George Washington és Tadeusz Kościuszko (b-j) in the Kościuszko Mound museum
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
