Több mint kétmillió forint gyűlt össze a november 6. és 11. között zajló pannonhalmi Szent Márton-héten; a programok bevételét a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthon javára ajánlották fel. A ráckeresztúri otthon 1985 óta nyújt segítséget a szenvedélybetegséggel küzdő, valamint problémás, szerhasználó serdülőknek, fiatal felnőtteknek.
A Szent Márton-hét folyamán a szenvedélybetegségek témájával ismerkedtek a bencés gimnázium diákjai. A programsor megnyitóján a gimnázium igazgatója, Juhász-Laczik Albin atya Kohári Szilviával, az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetőjével beszélgetett.
Kohári Szilvia többek között arról beszélt, hogyan lehet észrevenni, ha valaki szenvedélybeteg: az érintettek és környezetük azt tapasztalják, hogy szépen lassan minden megváltozik a beteg körül; elveszíti korábbi ép baráti kapcsolatait; nagy valószínűséggel egyre többet kell hazudnia, hogy leplezze függőségét, és hogy szerhez jusson. Intim kapcsolata alakul ki a szerrel, amit használ, azaz már nem ő dönt arról, hanem a szer veszi át az irányítást. „Ez azt jelenti, hogy egy alkoholista például akkor is inni fog, ha nincs otthon szeszes ital, megszerzi. Kényszere van a használatra” – mondta a szakember.
A közösség, ahol őszinték lehetünk, ahol vannak igazi beszélgetéseink, kapunk dicséretet, elfogadnak minket úgy, ahogy vagyunk, és megoszthatjuk érzéseinket még a legnagyobb nehézségünkben is, megóvhat minket a szenvedélybetegségektől – hangsúlyozta Kohári Szilvia.
Egy korábban szerhasználó barátjától pedig üzenetet is hozott a fiataloknak az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője: figyeljék meg, hogy ha bármilyen függőséget okozó szert használnak, vagy játszanak, milyen érzés társul ezekhez, mert az az érzés, amely hiányzik az életükből. „Mindent érzés miatt csinálsz!”
A Szent Márton-héten a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai találkozhattak és beszélgethettek a Drogterápiás Otthon lakóival is, akik őszintén vallottak az alkohol-, drog-, internet, illetve szerencsejáték-függőségekről és az azokból való szabadulás útjáról. A fiúk hallhattak a pornófüggőség hormonális és biológiai hátteréről és arról, hogyan hat mindez a testre és a személyiség alakulására, továbbá megismerhették egy szenvedélybetegeket gondozó misszió brazíliai és magyarországi munkáját.
A diákok az idei választott téma megismerése mellett hagyományosan osztályprogramokat, bolhapiacot és árverést szerveztek, hogy azok bevételével segítsék a ráckeresztúri drogterápiás otthon munkáját.
A legnagyobb érdeklődés idén is a bolhapiac iránt volt, ahol diákok, tanárok és a Pannonhalmi Főapátság munkatársai kedvükre válogathattak az osztályok által kínált portékák közül; rengeteg könyv, játék, ékszer és különféle csecsebecse talált gazdára.
A 12. évfolyam árverésén a bencés gimnázium tanáraik és a szerzetesközösség által felajánlott különleges tárgyak, élmények kerültek kalapács alá. Lehetett licitálni egyebek mellett Hortobágyi T. Cirill főapát kávézós csomagjára, Várszegi Asztrik emeritus főapát PAX-kitűzőjére vagy Pogány Péter tanár úr Led Zeppelin-bakelitlemezére. A gimnázium igazgatója, Juhász-Laczik Albin OSB élményt, közös desszertezést ajánlott fel. Igazi licitháború alakult ki Tóth Brunó testvér egyik élményprogramjára. A közös esti kondizásért több mint húszezer forintot fizettet a hat nyertes. A legmagasabb licit Major Ivett tanárnő nyolcfős sütögetős vacsorájára érkezett – negyvenezer forintért kelt el a program.
Forrás és fotó: Pannonhalmi Bencés Főapátság
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »