1898-ban, az európai gyarmatosítás csúcsán Francia Nyugat-Afrikában két katonatiszt több száz négyzetkilométernyi területen hajtott végre hajmeresztően brutális tetteket. Paul Voulet és Julien Chanoine csaknem egy éven át tartó „hadjáratát” a gyarmati korszak legvéresebb eseménysorozatai közt tartják számon.
A két tiszt erőszakossága, amely idővel a valóságos barbárságig süllyedt, még a korabeli Európa harcias közvéleményét is megdöbbentette, és örökre sötét foltot hagyott azon a népszerű érvelésen, hogy Franciaország „civilizáló küldetésen” volt Afrikában.
Az 1898 nyár végén Dakarból, a mai Szenegál fővárosából kelet felé elinduló expedíció kijelölt feladata a mai Csád és Niger területének, pontosabban a Csád-medencének a francia irányítás alá vonása volt. Ennek során a francia vezetés abban reménykedett, fontos hírszerzési információkhoz is sikerül jutni, továbbá lehetségessé válik összekapcsolni Francia Szudánt (a mai Malit) a térség többi francia gyarmatával.
A misszió nem jött létre egykönnyen: a francia haderő éppen a kínos, antiszemita indíttatásból hibásan lefolytatott Dreyfus-kémügyből próbált kilábalni, és mind a gyarmati, mind a katonai vezetésnek számos nagyobb gondja volt a Csád-medence irányítás alá vonásánál.
Paul Voulet százados (kép forrása: Wikimedia Commons)
Mindazonáltal Voulet százados és jobbkeze, Julien Chanoine hadnagy elérte a szándékuk szerint karrierépítő küldetés elindítását. A gyarmatügyi minisztérium mindössze azt az utasítást adta nekik, hogy a szóban forgó területre terjesszék ki a francia „védelmet”.
Voulet – aki egyébként orvoscsaládból származott – már bizonyította vérszomjasságát a mai Burkina Faso francia elfoglalása idején, Chanoine pedig édesapján – egy magas rangú tábornokon, későbbi hadügyminiszteren – keresztül némi protekciót is képes volt biztosítani felettesének.
A küldetés nem indult valami fényesen: a Voulet által követelt francia katonák helyett 50 szenegáli lövészt és 20, szintén helyi toborzású szpáhit (könnyűlovast) bocsátottak a rendelkezésére, ezt a százados további 400 főnyi kényszersorozott segédcsapattal, valamint 800, szintén nem önkéntesen szolgáló hordárral egészítette ki.
A küldetést részben a francia adófizetők, részben magánbefektetők pénzéből finanszírozták, azonban a biztosított összeg nem volt elegendő ennyi ember ellátására, így már a sivatagi menet kezdetén élelmezési gondokba ütköztek. Voulet a több száz demoralizált katonának egyetlen dolgot ígérhetett fizetségül: zsákmányt és rabszolgákat.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
