Két hét múlva hazánkba látogat a kirgiz elnök

Két hét múlva hazánkba látogat a kirgiz elnök

Szadir Zsaparov, Kirgizisztán elnöke az Európai Unióban elsőként Magyarországra látogat, két hét múlva – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter azt írta, hogy telefonon beszélt Zseenbek Kulubajev kirgiz külügyminiszterrel.

A kirgiz elnök látogatása során aláírják majd a két ország közötti stratégiai együttműködésről szóló deklarációt, valamint több oktatási, környezetvédelmi és igazságügyi megállapodást is szignálnak – emelte ki a magyar tárcavezető.

„A közép-ázsiai térség biztonsága fontos számunkra, hiszen az közvetett hatással van az európai biztonságra is, ezért hazánk támogatja Kirgizisztán pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanács nem állandó tagságára”

Hírdetés

– írta.

A gazdasági együttműködésnek új lendületet ad a 16 millió dolláros (mintegy 5,7 milliárd forintos) közös fejlesztési alap, amelynek keretében magyar vállalatok vízgazdálkodási és mezőgazdasági beruházásokat terveznek végrehajtani Kirgizisztánban.

Magyarország évente 200 kirgiz hallgatónak biztosít ösztöndíjat magyar egyetemeken, a program népszerűségét bizonyítja, hogy a következő tanévre 648 kirgiz hallgató jelentkezett – írta Szijjártó Péter.

(MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »