Két hazai fürdő a tíz legjobb európai között

Két magyar fürdő, a Hévízi-tó és a fővárosi Széchenyi Gyógyfürdő is szerepel az egyik legnagyobb nemzetközi útikalauz, a Lonely Planet által készített rangos listán – értesült a Magyar Nemzet. Világviszonylatban első helyre került az ásványi anyagokban gazdag vizű izlandi Kék lagúna, a második helyre sorolták a bathi Thermae Bath Spát. A harmadik helyre érdemesítette a Lonely Planet kalauz a hévízi Tófürdőt, amely pályázatában a Vissza a természethez mottót választotta.

A magyar fürdőkultúra büszkeségének megítélésében a kiváló gyógyhatású víz mellett az is szerepet kapott, hogy a tó látványát gyönyörű tavirózsák teszik emelkedett hangulatúvá, mellette gondozott parkok találhatók, továbbá, hogy a fürdő télen is látogatható. A hetedik helyre sorolta a magazin pályázati bíráló bizottsága a Jut hely mindenkinek mottóval pályázó fővárosi Széchenyi Gyógyfürdőt, amely a 21 medencéjével és tíz szaunájával érdemelte ki az előkelő helyezést.

Hírdetés

A lap kérdésére, hogy elégedett-e a két magyar fürdő szereplésével az európai legjobbakat felsorakoztató listán, Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára röviden csak ennyit mondott: Hévíz és a Széchenyi fürdő mellett mások, többen is megérdemelték volna, hogy bekerüljenek e körbe.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »