Késsel fenyegetőzve rabolt a 16 éves cigány Tiszaburán

Késsel fenyegetőzve rabolt a 16 éves cigány Tiszaburán

Tiszaburán egy – bolti lopáson tetten ért – fiatal késsel fenyegetőzve próbálta megtartani a jogtalanul megszerezett holmikat. A karcagi rendőrök őrizetbe vették.

Hírdetés

Egy tiszaburai üzletből kértek rendőri segítséget 2023. november 29-én, 13 óra körül. A rendőröknek az alkalmazottak elmondták, hogy egy fiatalt lopáson kaptak. Majd amikor számon kérték, egy kést vett elő kabátja zsebéből, és el akart menekülni, közben többször azt kiabálta feléjük, hogy „megöllek!”. A talpraesett eladók ennek ellenére nem engedték elmenekülni a rablót, akinek a kabátjából kiestek a lopott holmik, így üres kézzel futott el.

Miután a karcagi rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, rögtön keresni kezdték, azonban nem találták, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A Készenléti Rendőrség munkatársai november 30-án, délelőtt, Tiszaburán elfogták a körözött személyt, és előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra. A 16 éves fiatalt a nyomozók rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Megállapították, hogy folyik már ellene eljárás garázdaság és kétrendbeli lopás elkövetése miatt. Az ügyeket egyesítették, majd a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »