Szívmelengető levelet kapott a világ John Kerry amerikai külügyminisztertől, aki a minap a szövetségesek fontosságáról értekezett gyermekkori élményeit is megosztva az olvasókkal.
Kétségkívül romantikus lett a végeredmény: szinte látjuk, ahogy a kis John sétálgat Normandia partjainál köztisztviselő édesapjával, és összeszorul a szíve a „partra- szálló egységek égett maradványai” láttán. Nem lehetett egyszerű, mert a mai külügyér 1943 legvégén született, a normandiai partraszállás pedig 1944 nyarára esett, de – mint látjuk – Kerry már akkor is jó memóriával rendelkezhetett. Felidézte azt is, amint a Brandenburgi kapun átbiciklizett, és kamaszként szembesült a „vasfüggöny mögötti csapdába esett emberek” helyzetével.
Állítólag „rémisztő érzés” volt számára… Megértjük. Tetszik nekünk ez az empátia, bár ilyenkor megszólal bennünk az a bizonyos kelet-közép-európai vészcsengő, hogy mire is akar kilyukadni ez a barátkereső, könnyfakasztó levél. Gyakorlott gyorsolvasóként már futom is végig a szöveget, keresve a „dollár” szót – már meg is találtam, persze, hogy pénzről van itt szó, nem is kevésről. Állítólag 77 milliárd dollárt hozna a konyhára az amerikai–EU szabad kereskedelmi övezet, Kerryéknek többet, Európának már kevesebbet. Ennek felvezetéséhez kellett finoman emlékeztetni minket az amerikaiak világháborús segítségére, majd a Nyugat-Európa újjáépítéséhez hozzájáruló Marshall-segélyre (ami végül óriási felvevőpiacot is hozott Amerikának).
Sorjáznak a szövetségességet dicsőítő példák: az Egyesült Államok pártfogolta a volt ellenségből baráttá vált Japánt, igaz, ebből a felsorolásból valamiért kimaradt Vietnam, ahol Kerry bizony harcolt – nem pedig a Fehér Ház előtt tüntetett a békéért –, majd háborús veteránként tért haza.
Időben kis ugrással Amerikának köszönhetően elkerültük „a nukleáris Armageddont” és túljutottunk „a hidegháború veszedelmén”. Illendő tehát elgondolkodni, hogy most is egy hasznos, előremutató ötlettel állnak elő amerikai barátaink a közös szabad kereskedelmi zóna erőltetésével. Bár ne lenne bennünk annyi kétely!
A levélben a szövetségességet megtestesítő „hatékony nemzetközi szervezetek” is szerepelnek, de sajnos nekünk sem rossz a memóriánk: emlékszünk az ENSZ-felhatalmazás nélküli amerikai hadműveletekre és a Biztonsági Tanács működését megbénító washingtoni vétókra. Túllendülünk ezen is, de itt az újabb kihívás: Kerry szövetségeseivel (tehát Európával is) együtt szeretne küzdeni a terrorizmus és a klímaváltozás ellen. Rendben. Akkor máris lehetne küldeni egy példányt a kiotói jegyzőkönyvből az illetékes ügyosztályra, hogy gyorsan firkantsák már alá, mert annak idején az Egyesült Államok nem szignózta az üvegházhatású gázok kibocsátását korlátozó megállapodást. Talán majd most?
John Kerry közös harcra szólít fel az Iszlám Állam ellen. Jogos, de azért jó lenne tudni, annak idején ki is fegyverezte fel a lázadókat, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét megdöntsék. Minél inkább bizonygatja a külügyminiszter a szövetségesség és az ebből fakadó amerikai–EU-megállapodás előnyeit, annál inkább gyanút fogunk. Mit akarnak ránk sózni? Jó bornak nem kell cégér, vagy hogy ilyen régi „számlákat” most benyújtsanak, amelyekből szinte süt, hogy Amerika adósai lennénk. Európa azonban tart a génmódosított élelmiszerektől, a piacot taroló amerikai mamutvállalatoktól, akik EU-országokat is beperelhetnének elmaradt haszon címén. Jókor dobta be Angela Merkel az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unióval létrehozandó szabad kereskedelmi tárgyalások ötletét. Legalább egyvalaki még észnél van, a brüsszeli bürokraták helyett.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
