Először elvették milliók olimpiai álmát. Majd jöttek újabb milliók, ezúttal a baloldaliak: őket a nemzettudatuktól fosztották meg. Ezután már azon sem lepődhetünk meg, hogy a vidéki milliókat is annyira rühellték évekkel ezelőtt. A számokat összeadva lassan meg is van Magyarország teljes lakossága, persze átfedések lehetségesek. Egy olimpiáról álmodozó vidéki baloldali most például nagyon be lehet rágva Fekete-Győr Andrásékra.
Az elmúlt hetekben világossá vált, hogy pár száz huszonéves mozgalma, immár pártja nemcsak az olimpiai pályázat visszavonását érheti el, hanem képes nagyjából az összes szekértábor dühét egyszerre kiváltani. Itt már nem is ágyúval, de atommal támadnának verébre – persze akkor is a Momentumnak kellene bocsánatot kérnie, mert biztos csak Paks II zavarja őket, tehát munkahelyeket akarnak veszélyeztetni. Szétzúzni milliók atomenergiai álmát is.
Az ember nézi, nézi ezt a legutóbb egy százalékra taksált mozgalmat, és inkább nem is mond semmit. Fölös egy percében szívesen kritizálná a Momentumot, hogy nem elég professzionálisak, megfontoltak, ami egy friss kezdeményezés esetében abszolút érthetetlen jelenség. Szólna pár szót, de akkor váratlanul elindul „Magyarország legjobb híradója”, esetleg szembejön a frissen minőségivé, méltányossá, mértéktartóvá tett hetilap, és el is megy a kedve az egésztől. Amikor pedig azt olvassa, hogy Fekete-Győr a fiatal Orbán Viktor reinkarnálódott énje, akkor már tényleg nincs mit mondania.
Ha nincs a Momentum, nem is tudjuk például, hogy Varró Dániel és Lackfi János versei után a politikai szövegek iróniája sem adja meg könnyen magát mindenkinek. Élünk a gyanúperrel, ezúttal inkább érteni nem akarásról van szó. De kiderült az is, hogy egy magyar politikai mozgalom esetében főbenjáró bűn, ha pozitív nemzetképben gondolkozik. „Nincs pozitív nemzetkép a baloldalon” – jelentették ki a momentumosok, és máris érkeztek a dühös kommentelők, hogy ezt már hallottuk, és de, igenis van. A következő, gondolom, az lesz, hogy ugyanők elítélik a Momentumot azért is, mert kiáll a székelyföldi autonómia mellett. (Kiálltak, igen, de a kormánymédiában ettől még vidékizők maradnak.)
Soproni Tamás alelnök a HVG.hu-n írta meg, a többi között miben állhat a pozitív nemzetkép: az együvé tartozás felemelő érzésében, Puskás Ferencben és nemzeti sikereinkben. S tegyük hozzá, abban is, hogy nekünk Apollinaire kikericsei Radnóti nyelvén virítanak kéken és lilán, vagy abban, hogy ugyanúgy sírva nevetünk A tanú abszurd idézetein. De annyi minden másban is: a Fluimucil-reklám kisgyerekében, Király Linda elrontott Himnuszában, Arany és Petőfi barátságában, a boltban hallott magyar szóban. Közös élményeink nemzetünkhöz kötnek bennünket, és ebben aztán semmi szégyellnivaló nincsen.
Ha pedig az irónia mellett szöveget is tudunk értelmezni, beláthatjuk, hogy nem millió jobboldali szolidaritását vagy millió baloldali nemzetképét kérdőjelezték meg. Politikai táborokról beszéltek: hajléktalanokat bírságolni kívánó döntéshozókról, az erdélyi magyarok ellen kampányolókról. Bizony, a kritika nem jön rosszul, és nem a Momentum volt az sem, aki a roma felzárkóztatást pénzkicsatornázásra, vagy a kormányzást tétlenkedésre és osztogatásra használta fel.
Meg lehet mondani egy egyszázalékos pártnak is, hogy mit csinál rosszul, de azért lássunk tisztán: itt nem nekik van elszámolnivalójuk. A politikába beszálló fiatalok messiásként üdvözlése persze megmosolyogtató, de vajmi kevés következménye van az ország mindennapjaira nézvést. Annak, hogy a közmédia és a TV2 mit mond a kormányról és az ellenzékről, már annál inkább.
Pozitív nemzetkép kell, az iróniával sincs baj, és persze a Momentum sem vehet minden kritikát félvállról. De talán mi is vehetnénk kicsit komolyabban egymást.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 14.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
