Rendhagyó eseménnyel egybekötve ünnepelte a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia közössége az idei templombúcsút június 24-én: leleplezték a névadó szent falra kitett csontereklyéjét. Korábban ugyanis nem őriztek a templomban Keresztelő Szent János-relikviát.
Oláh Dénes főesperes beszámolt az ereklye ideérkezésének gondviselésszerű előzményeiről: 2019 decemberében egy házszentelés alkalmával találkozott az egyik családnál vendégeskedő budapesti Tóthpál Tamással, a Szent György Lovagrend lovagjával, aki érdeklődött a templomról és annak közösségéről. Az is érdekelte, hogy van-e a templomnak Keresztelő Szent János vértanútól ereklyéje, majd felajánlotta szolgálatát egy csontereklye ideszállításában.
A templomnak adományozott ereklye eredetét Varga Lajos váci segédpüspök hitelesíti: Keresztelő Szent János vértanú csontjaiból vett hiteles ereklyéből választották le ezt a részecskét, majd aranyozott fémtokba helyezték, üveggel lezárták, pecséttel megjelölték.
Az ereklyét a templom délkeleti mellékkápolnájának falán helyezték el, a latin nyelvű hitelesítő irat, valamint annak magyar fordítása kíséretében.
A búcsús szentmise szónoka, György István szőkefalvi plébános Keresztelő Szent Jánost mint igazi világító embert ajánlotta a hívek számára példaképnek.
A Keresztelő mindvégig tudta és érezte, hogy ő Isten által kiválasztott ember, ez pedig lelkesítette, erősítette és sürgette arra, hogy utat készítsen az eljövendő Krisztusnak. Nekünk, mai keresztényeknek is ezt a sürgetést kell éreznünk. Sürgetést arra, hogy tanúságot tegyünk a hitünkről, és hogy bármily kicsiny fényforrásként is, de világítsunk a környezetünkben.
A szentmise végén Oláh Dénes főesperes a plébánia egykori káplánjai közül a legidősebbet és a legfiatalabbat kérte fel az ünnepélyes leleplezésre. Így Csíki Dénes kanonok, jelenlegi nyárádköszvényei plébános és Balla Imre helybeli segédlelkész fedték fel a kihelyezett ereklyét.
A hívek a szentmise végén a csontereklye felnagyított fényképét tartalmazó emlékképet vihettek magukkal.
Forrás: Romkat.ro
Szöveg: Molnár Izabella
Fotó: Molnár Miklós Csaba
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
