Kapcsolatunk furcsa játék,
Várom, mit is bízol rám,
S nekem hozzá (remélem csak),
Erőm is lesz majd talán.
Vágyom, végre megszolíts, s ha
Igy teszel, már futok is,
Mert a szívem gyermekszív még,
Félénk tán, de nem hamis.
És bár tudom, itt vagy velem!
Erőt adó támasz vagy,
Súgod azt is, mikor menjek,
S mikor kell még maradjak,
Jeled küldöd, azt remélve,
Tudni fogom, mit tegyek,
Bocsásd meg, ha néha mégis
Tévutakra tévedek.
Merthogy ilyen zajban néha
Nem hallom még magam sem,
És hogy veled perbe szállok:
Legégetőbb szégyenem!
Nevetséges lehet látni
Gyönge ember-voltomat,
Amint éppen elferdítni
Próbálom az igazat.
Vagy épp, amint elkerülni
Vágyom azt az ösvényt én,
Amit bölcsen nekem szántál,
Amit úgy tolnál elém.
Furcsa-torz és nemes-átkos
Gyötört hibrid lény vagyok,
Szavamból és hitemből én
Rossz portékát csinálok.
Mert ha tetszik, miről hiszem:
Nekem szántad Istenem,
Kérésedet nagy mosollyal,
Készségesen követem,
Ám ha nagyon megterhelne,
S vágyaimak ellen szól,
Gondolkodom, hogy bújjak ki
Kötelességem alól.
Kerepesi Igor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


