Keményen beszólt Romániának a Ford-vezér a vasúti teherszállításban uralkodó állapotok miatt

Keményen beszólt Romániának a Ford-vezér a vasúti teherszállításban uralkodó állapotok miatt

Kemény hangon bírálta a romániai vasúti infrastruktúrát John Oldham, a Ford Románia igazgatója, egyúttal felrótta azt is, hogy mivel az ország nem tagja a schengeni övezetnek, nagyon hosszú a várakozási idő a román–magyar határon.
Mint egy bukaresti autókiállításon a Hotnews.ro hírportál tudósítása szerint elmondta,

míg Magyarországon és Ausztriában a tehervonatok sebessége eléri a 75 kilométer/órát, addig Romániában óránként alig 15 kilométert tesznek meg, így több mint egy napig eltarthat, míg az ország egyik feléből eljutnak a másikba,

ráadásul gyakran több óráig is várakozni kényszerülnek, mivel a személyvonatok élveznek elsőbbséget. Rámutatott, nagyon sok cég döntött úgy, hogy nem is szállítja termékeit vasúton, és annak ellenére döntött a közúti fuvarozás mellett, hogy a költségek lényegesen magasabbak.

A Ford számára viszont létfontosságú a vasúti szállítás, a hivatalos bejelentések szerint a Craiován gyártott EcoSport városi terepjárók 90 százaléka vonattal megy exportra, és csak 10 tréleren. Ami a költségeket illeti, egy vonat 200–250 személygépkocsit képes szállítani, egy tréler legtöbb nyolcat.

Hírdetés

Oldham elégedetten nyilatkozott a Ro-La típusú (Rollende Landstrasse németül, magyarul gördülő országutat jelent) vonatokról, amelyeket nemrég Romániában is kipróbáltak.

Mint egy szállítási portál meghatározásából megtudhatjuk, a Ro-La kombinált szállítási mód, amelynek célja a közúti szállítás terheinek és környezetkárosító hatásainak csökkentése.

Jellegzetessége, hogy a közúti szállítójármű (vagy annak az a része, amely a rakományt magában foglalja) másik, nem közúton közlekedő járműre (vonatra, hajóra stb.) kerül. A Ro-La esetében a teljes teherautószerelvényt rakják fel speciális vagonokra. A vasúti szerelvény kizárólag Ro-La vagonokból és egy kísérőkocsiból áll, amelyben a gépkocsivezetők kapnak lehetőséget arra, hogy a vonatút alatt kipihenjék magukat.

A jelenlegi vasúti infrastruktúrával azonban ez sem tűnik túl előnyösnek az exportőrök számára. Egy Ro-La szerelvény februárban indult próbáútra a közlekedésügyi minisztérium kezdeményezésére Kürtöstől Craiováig nyolc nyergesvontatóval a fedélzetén,

a valamivel több, mint 400 kilométeres távot azonban 12 óra alatt tette meg.

Olyan szakaszok is vannak ugyanis, ahol még a 10 kilométert sem érheti el a sebesség, de a Hotnews információi szerint az is előfordul, hogy a tehervonatoknak 6-8 órát kell egy helyben állniuk, amíg zöld jelzést kapnak a továbbhaladásra. Így van, hogy a tehervonatok még 300 kilométert sem tudnak megtenni Románia területén egyetlen nap alatt, míg Oroszországban vagy Kínában, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a vasúti teherszállításra, 1000–1100 kilométert is haladnak egy nap leforgása alatt.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »