KDNP: nemzetünk meghatározó költeményei történelmünk, sorsunk lenyomatai

Nemzetünk meghatározó költeményei történelmünk, sorsunk lenyomatai – írta a KDNP frakcióvezetője vasárnap, a költészet napján az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője kiemelte: József Attila nemzetünk egyik legnagyobb irodalmi alakja, nem véletlen forrt egybe születésnapja a költészet ünneplésével.

Hírdetés

„Kultúránk építőkövei azok a maradandó alkotások, melyek láthatatlanul is összekötik a magyar embereket. Ki ne ismerné és érezné át a magyarság lelkületét Petőfi vagy Ady sorait olvasva?” – fogalmazott.

Hozzátette: a vers tömör irodalom, amely rövidségében is fontos gondolatokat, érzelmeket hordoz. A versek tartalmi és nyelvi kifejezőeszközei a fiatal generációnak is, élményeket adnak és elősegítik kötődésüket az irodalomhoz. Hidak ezeréves kultúránk és a ma embere között.

A magyar költészet napján egy olyan kincsre emeljük tekintetünket, amely a Kárpát-medencében és a világ bármely táján élő honfitársainknak ugyanazt jelenti: megőrzendő múltat, világlátást, lélekemelő és szétszakíthatatlan összetartozást. Ez az, amit senki sem vehet el tőlünk, de amit mindannyian gyarapíthatunk, óvhatunk és továbbadhatunk – írta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »