Kazahsztánban eltörölték a halálbüntetést

Kazahsztánban eltörölték a halálbüntetést

Az egyebek mellett a béke és az emberi jogok ügyének előmozdításáról ismert Sant’Egidio közösség január 2-án nyilatkozatot adott ki, amelyben üdvözli, hogy ezen a napon a Kazahsztánban eltörölték a halálbüntetést.

A közép-ázsiai országban 2003 óta felfüggesztett kivégzések ily módon életfogytiglani börtönbüntetésre módosultak. A nyilatkozat szerint a kazah döntés „fontos lépés az élet tiszteletének útján”, s a közösség a jövőben is támogatni szeretné azokat a kazah kezdeményezéseket, amelyek minden körülmények között és minden helyzetben védelmezik az életet.

A Sant’Egidio közösség már évek óta támogatást nyújt Kazahsztánnak: több nemzetközi konferencián adtak tanácsot a békével és jogi kérdésekkel összefüggő ügyekben. Szintén fontos előzménye volt a január 2-i döntésnek, hogy Tamara Csikunova és az általa alapított „Anyák a halálbüntetés és a kínzás ellen” nevű szervezet két évtizeden keresztül küzdött a halálbüntetés eltörléséért. Csikunova, akinek fiát 1999-ben tévesen gyilkossággal vádolták meg, s 2000-ben ki is végezték, először Üzbegisztánban ért el sikert, ahol 2008 óta nincsenek kivégzések. Az üzbég döntés a szomszédos országokra is hatással volt, s még Mongóliában is hozzájárult a halálbüntetés eltörléséhez.

Hírdetés

Tamara Csikunovával korábban készült interjúnkat ITT olvashatják. 

Forrás: Vigilia Szerkesztőség/Facebook

Fotó: Vigilia Szerkesztőség/Facebook; Santegidio.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »