Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben Mészáros Richárd2025. 12. 07., v – 12:11

Benin fegyveres erőinek egy magát „újraalapításért felelős katonai bizottságnak” (CMR) nevező csoportja vasárnap hajnalban bejelentette, hogy átvette a hatalmat – jelentették vasárnap hírügynökségek a Benin TV közlésére hivatkozva.

A Reuters hírügynökségnek viszont Olushegun Adjadi Bakari külügyminiszter azt mondta, hogy a kormány a puccskísérlet ellenére ura a helyzetnek.

„Történt egy kísérlet, de ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet. Ez a hadsereg egy kis csoportja. A katonaság jelentős része lojális, és uralni fogjuk a helyzetet” – fogalmazott a politikus.

Hírdetés

Patrice Talon államfő mandátuma hivatalosan 2026 áprilisában jár le.

A francia nagykövetség a X-en arról számolt be, hogy lövéseket hallottak az elnöki rezidencia közeléből.

Az AFP francia hírüngynökségnek nyilatkozó, az elnökhöz közel álló források szerint Talon és családja biztonságban van, valamint a neki hű erők „visszaszerzik az irányítást”. Ugyanezek a források hangsúlyozták: a lázadók „csak a televízióhoz fértek hozzá”, a város és az ország „teljesen biztonságos”.

A Reuters jelentése szerint az állami televízióban felolvasott katonai közlemény a „remény egy új korszakára” tett ígéretet, amelyben a „testvériség, igazságosság és munka” érvényesül. A katonák bejelentették az alkotmány felfüggesztését, minden állami intézmény feloszlatását és a pártpolitikai tevékenység betiltását további értesítésig.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »