A Csing-dinasztia 1644 óta adta Kína császárait. A 19. század második felére ugyanakkor egyre erősebb külföldi gazdasági befolyással nézett szembe, közben az ország modernizációját is irányítania kellett. 1861-től Ce HSzi anyacsászárnő kezében összpontosult a hatalom, felnövő fia azonban egyre nagyobb részt akart vállalni a döntésekben. Aztán megjelent Jüan Si-kaj tábornok és tarolt.
Jüan Si-kaj a századforduló egyik legbefolyásosabb embere, a hatalom közelében maradt amikor országa császárságból köztársaság, majd ismét monarchia lett, mígnem ő ragadta magához a hatalmat. Kína „erős embere” fél évre viselte a császári címet, de az egyre erősebb tartományokkal szemben nem volt sikeres.
Az 1890-es években elkezdett reformok azonban túl későinek bizonyultak, a Csing-dinasztia hatalma pedig megingott. Az először alkotmányos monarchiává váló birodalom a 20. század első évtizedeiben köztársaság, majd ismét császárság lett, aztán megint köztársaság, mígnem 1949-ben a kommunisták vezetésével Kínai Népköztársasággá alakult.
A „Menny Fiának” szolgája
Nem mutatott különös érdeklődést a tudományok és a művészetek iránt a fiatal Jüan Si-kaj, aki a Tajping-felkelés idején, 1859-ben született. Hivatali pályafutását elindító vizsgája sem úgy sikerült, ahogy kellett volna, de miután pénzért vásárolt magának állást, a hadseregbe is belépett. Katonai karrierje itt kezdődött meg, a Csing-dinasztia utolsó évtizedeiben hűségesen szolgálta a „Menny Fiát” és a császárságot. 12 évig Koreában szolgált, a japán-kínai háborúban is részt vett, de a katonai pálya helyett egyre inkább a politikai szerepvállalás vonzotta.
A tábornok hagyományos udvari ruhában.
1898-ban, a „száznapos reform” idején változásokat elindító császárt támogatta az Ce Hszi ellenében, de valójában az anyacsászárnőhöz maradt hűséges. Az anya és fia közötti konfliktusban központi szerepet játszott, mikor Kuang-hszü császár parancsot adott anyja letartóztatására, Jüan Si-kej kijátszotta uralkodóját és informálta Ce Hszi császárnét, így végül a „Menny Fia” került fogságba. A császárné barátsága Jüan Si-kaj számára gyors politikai előre menetelt jelentett. Tartományi főbíróból kormányzó lett, majd a Csing-udvarban a külügyekért felelt.
Az országban közben egyre erősödő modernizáló és nemzeti mozgalmak komoly feszültséget okoztak. Kuang-hszü császár halála után Jüant elmozdították az udvarból, csak 1911-ben tért vissza, amikor Hupej tartományban felkelés tört ki.
1911 végén a „Mennyei Birodalom” alkotmányos monarchia lett. De december 29-én a nankingi konferencián a forradalmi tartományok tovább mentek, és kikiáltották a köztársaságot. Jüan Si-kaj miniszterelnökként volt a hatalom egyik központja, míg mellette az orvosi diplomával is rendelkező forradalmár, Szun Jat-szen ideiglenes elnök lett. Jüan lemondásra kényszerítette az uralkodót.
Tábornokból elnök, elnökből császár
Jüan Si-kaj tábornok 1912. február 14-én ragadta magához a hatalmat, miután Szun Jat-szen az egység megőrzése érdekében lemondott tisztségéről. Kemény kézzel központosított, nem tűrt ellentmondást, sőt még a merényletektől sem riadt vissza, hogy hatalmát megőrizze. Katonai erővel az egész országot uralma alá hajtotta és 1915-ben, a szívében végig monarchista Jüan Si-kaj császárrá nevezte ki magát. Lépését a tartományok hozzájárulásával hozta meg, ahol a támogatói szavazatok többségben voltak, leginkább a katonai jelenlétnek köszönhetően.
Az elnöki eskü letétele, 1912 márciusában.
A „nagy Alkotmányosság” ideje, Jüan monarchiája, azonban nem volt hosszúéletű. A tábornokból lett császárt nem fogadta el az ország, ismét polgárháborús helyzet alakult ki Kínában. Katonai tapasztalatai azonban most nem hoztak sikert. 1916. júniusában – látva, hogy csapatai nem tudják kivívni a győzelmet – gutaütést kapott és meghalt.
Halála után visszaállították Kínában az 1912-ben elfogadott alkotmányt, a központi hatalom meggyengülése pedig a tartományok egyre nagyobb önállóságát okozta.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
