Megkopnak a ragadványnevek is az idők múlásával, mert ahány helyitől érdeklődtem a „csúfoló” eredete iránt, mindenki vagy másképp magyarázta, vagy nem tudta eredetét. Egy pozitív hangzású változat azonban egybecsengett: „roppant szorgalmas és munkás a középajtai ember, korán, szinte hajnalosan kel, mint a mózeskosárban háló kisgyerek, mert igazából az költi fel nyöszörgésével a háziakat”.
– Kopik biza minden ezen a világon – magyarázta egy a nevét felfedni nem akaró matuzsálem –, pont úgy, mint a temetésre járó vénasszonyok fekete köntösének a válla, mert amit egy életen át csak temetéskor használt, addig sütötte a nap, amíg kikopott a ruha válla, s vaságos veres lett. Van és volt is baj Középajtán mindig, mint a köpeci közmondásban, de nekünk Nagyajtán igazítják, mert ott van a hivatal!
Aranykincs a lángoló mogyoróbokor tövén
A falu feletti Domosról jól lehet látni a 832 m magas Várhegyet. Északi oldalát a második világháború idején megépített vadasi hadiút határolja, déli oldalról a Kis Ülök-patakának északi mellékága, a Barta-árka. Szomorú emlékeiként az elmúlt világégésnek a Várhegy tetején felrobbantott háborús bunkerek maradványaira, betonból épített futóárkokra bukkanunk. Ezek sajnos alaposan megváltoztatták a hegytető képét. Az említett út építése alkalmával feltárták azokat a krétakori mikrokonglomerátokat, amiből a hegy felépült. Ez a kőzet ugyan szálában álló, de könnyen összetéveszthető egy kőfallal, néha az elöregedett betonerőd anyagával.
Sem a hagyomány, és tudtunkkal az irodalom sem tud arról, hogy Várhegyet régészek kutatták volna, így azt is nehéz megmondani, hogy létezhetett-e itt egy középkori vár vagy valamilyen erődített telep. A szájhagyomány természetesen azt tartja, hogy a középajtai erdő szélén vár állott. Orbán Balázs szerint „Középajta híres papja, a tudós Benkő József (1740–1814) még fennálló falakról emlékezett. Legyen-e bátorságunk kétségbe vonni ezt az állítást? Várnak azonban semmi vagy igen csekély nyomai látszanak, legfeljebb a hegynyaknak átsánczolása észlelhető, falnyom sehol. A Várhegy délnyugati aljában forrás buzog fel, melyet Várkútjának neveznek, és ahol azonban rejtett kincset hisznek a helyiek.” A forrás ma is létezik, közelében halad el a Vadasi hadiút. Ezt 1940–44 között kellett megépíttetnie az akkori magyar államnak, mert Erdővidék déli részének falvai az 1940-es bécsi döntés nyomán meghúzott országhatár miatt elszigetelődtek Sepsiszentgyörgytől, Háromszék vármegye székhelyétől. Az akkoron nagyon szükségesnek mutatkozó út építésébe sajnos az üldöztetésben összegyűjtött sepsiszentgyörgyi zsidóságot is bevonták. Ennek állít emléket egy, az út mellett csordogáló forrás, a Zsidók kútja. Kósa Cs. Dénesné Nagy Bertától, néhai Keszeg Edit tanítónő és tanítványai, Nagy Piroska, Incze Ella és Kósa Ágnes lejegyeztek egy még ma is közszájon élő, de más székelyföldi várakkal kapcsolatosan is előforduló mondát. A Sepsiszentgyörgyön élő Bernádné született Incze Ella szerint ,,valamikor régen, a Várhegy tetején óriások vára állott. Az óriások királyának a lánya egy szép nap kitekintett várából, és lent meglátta a völgyben az ökreikkel szántogató emberkéket. Le is ment oda, s egy párat felszedett a kötényébe, és felvitte az apjához. Mik ezek az apróságok? – kérdezte. Jaj lányom, gyorsan vidd vissza ezeket a völgybe, mert ezek fognak minket kipusztítani, és később ők lesznek a világ urai! Az óriások királya hamarjában össze is szedte az emberkék kincseit, arany ekéit, levitte a völgybe és elásta a Várhegy oldalába a kút mellett, három fehér mogyorófa tövébe. Csak az próbálkozzon meg a kincsek kiásásával – folytatja a monda –, aki hét fiúgyermek legkisebbike, mert ha más próbálkozik vele, a kincsek egyre lejjebb süllyednek a földbe, soha nem talál rájuk.” (2001) Az óriás roppant értékű kincse alighanem ma is ott szunnyad valahol a földben, így hiszi ezt ma is még több ember Középajtán. Mesélik, hogy az óriás akkora volt, hogy egyik lábával Várhegyen állott, a másikkal a Miklósvári Tortogó-várán.
Néhai Kubánda Albertné Kósa Rózától ezt a szájhagyományt jegyeztük le: – Üknagyapám óta beszélte a mi családunk, hogy ő megismerkedett egyszer egy olyan emberrel, aki suttyomban minden hét évben egyszer kiment a Várhegyre, ott letelepedett, s egy bizonyos időben, úgy estefelé, ő tudta, hogy mikor, leste a mogyoróbokrokat. Ez azért volt – hallgatta a mesét gyermekkorában Kubánda Albertné Kósa Rózália –, mert a hagyomány szerint hét évenként a mogyoróbokrok kigyúlnak és kifordulnak a helyükből, s az így keletkezett üregen át lehet lejutni a várpincében lévő temérdek kincshez, a pince mennyezetéről pedig egy edénybe aranycsepegést lehet felfogni. Ez az ember lóval járt ki Várhegyre, de lova lábára fordítva szereltette fel a patkót azért, hogy megtévessze az arra járókat, hadd higgyék, hogy jött, ha ment, s hogy ment, ha jött. A nyomdafesték megőrzi mindazt, amit erről a Várhegyről sikerült összegyűjtenünk. Számunkra értékes ez a nép száján és képzeletében született hagyomány. Sejthető, hogy nem ennyire színes a valóság, régészek ásója nyomán tán egyszer meg fog majd születni az igazság.
Református templom
Beszél az ajtai föld
Mondhatnánk „a föld beszéde” – mert lám, Középajta első ismert helynevei visszavezethetőek a XVII. század elejéig. Gyanítottuk, hogy régi hely a Szőlős, még ma is él ez a helynév, viselője egy déli kitettségű meredekebb hegyoldal, mely a kárpáti homokkő málladékán könnyebb talajt adott. Ilyen helyeken termeltek borszőlőt eleink Baróton (Szőlősoldal) és Ürmösön is. A Szőlős itt már 1698-ban ismert hely volt, bizonyára a temető alatt húzódott, a szélében áll jelenleg a görögkeletiek temploma. Patakfeje 1733-ban szerepel írásban, a Kakas nevű helyet ma is ismerik, itt akartak valamikor termelő szénbányát nyitni azok, akik keveset konyítottak a geológiához. 1644-ben leírták a Kerekdombot, Ülököt 1649-ben, ami most is élő helynév, de volt Felsőcsinótszege, Almásmező árka, Árpásút, Esztergáros, Kele, Mihályszege, Porkolátszege 1739-ből, Almásmező, Benkővágás, Csomakútja, Csordarév, Domokos szállása (Domos, amit ma is ismerünk), Fejérmart, Guba, Móricz (ma is van egy ilyen nevű árok), Nagykakas, Nagymátyáspataka, Örök, Pisztrangos (ez is ismert), de ismert-e Kakucsárnyéka, Kárhágó, Kerekörmény, Lógóhomloka, Mezőrév, Rő, Szénégető, Tisztabérc, Ülökbérce, Visszafolyó (1752), Harangoscsere s végül, ahol magam is sokszor jártam: Várhegy.
Kései főhajtás Benkő József előtt
A Benkő família gyökere Árkoson, az én szülőfalumban van. Régi reneszánsz udvarházuk a Zuhanás nevű helyen állt, a család felköltözött a faluba, a romossá lett kúriára ráépítette kastélyát az ott fészket rakó Szentkereszty báró család. A Benkők eredetét sokan kutatták, de legjobban a Magyarországon lakó Benkő-fivérek: Benkő Mihály és Benkő István. Ővelük éppen Középajtán találkoztam, és egy olyan családtörténeti adattal szerezhettem örömet nekik, ami biztossá tette, hogy családjuk Árkosról indult a nagyvilágba. A Bardoczon született „Benkő papról” könyvtárnyi kiadvány jelent meg. 1767 és 1814 között volt a falu református lelkésze, végpihenőre is a középajtai temetőbe tért meg. Történettudós és író volt. Forrásértékű munkája a Milkói püspökségről írt műve, Erdély történetéről, flórájáról, erdővidéki egyháztörténetről és a csudabarlangokról kiadott könyvei is ismertek. Feldolgozták nyelvészeti munkásságát is. 1990-ben, születésének 250. évfordulóján a mai református parókia falára emléktáblát helyezett a hálás utókor. 1992-ben a református templom előtti emlékparkban leleplezték mellszobrát (Petrovits István munkája). Középajtai sírját eredetileg faragott fejfa jelölte, 1836-ban életrajzírója, gróf Mikó Imre hajtott fejet előtte, 31 év múlva Orbán Balázs, majd Kriza János. Jelenlegi síremlékére Rápolthy Lajos (1886–1954) székely szobrászművész készített domborművet 1927-ben. A temető fölötti Szőlőskert nevű domboldalon állott egykoron Benkő pap botanikus kertje. Munkásságának elismeréseként választotta tagjainak soraiba őt a hollandiai Haarlemi Tudós Társaság. Nevét 2014-ben felvette a helybeli általános iskola. Egy Benkő személyével kapcsolatos történetet én is elmesélek az olvasónak. Egy szép napon néhány hollandus érkezett Középajtára, hogy személyesen is megismerjék társaságuk tudósát – kezdődik a történet. A parókia kapuja nyitva volt. Őket egy lélek sem fogadta, a kert mélyében azonban egy idős ember guggolva gyomlált. Kérdésükre intette, hogy menjenek elő, azonnal intézkedik. Mondanunk sem kell, hogy mekkora volt a hollandusok meglepetése, amikor rájöttek, hogy a keresett „magister Benkő” nem más, mint a munkáskezű, miesnapi ruhába öltözött gyomláló ember. Hadd ne adjam urát annak, hogy hol olvastam, hogy kitől hallottam, eszembe jutott egy másik élő történt is: Benkő pap munkától fáradtan kisétált botanikus kertjébe. A napon elszúnyodott, s ott találták meghalva a környékbeliek. Megkíséreltem rákérdezni a középajtai öregekre: tudná-e valaki még Középajtán, hogy hol volt Benkő pap botanikus kertje? Az azóta már rég a túlsó parton pihenő idős Szabadai házaspárt kínoztam kérdésemmel. Szabadai bácsi székely módra okoskodott, de éreztem, hogy ebből szerencsés felelet nem születik. Felesége mintha valamit mondani szeretett volna, de férje minduntalan letácsolta: ne szóljon bele maga! A terefere a kapu között végződött, ahol Szabadai néni rám kérdett röviden: Mondja, maga nem azt a helyet keresi-e, amit a régi ajtaiak úgy neveztek, hogy bonátikus kert?!
Idegenforgalmi érték itt a központban álló református templom. Egyháztörténeti adatok szerint többszörösen alakították. Erőteljesebben 1882-ben módosítottak rajta, ekkor nyerte el mai formáját. Harangtornya 1790-ben épült egy régebbinek a helyére. Külső formáját egy 1901–1902-s restaurálás módosította. Ekkor bontották le a templom régi, gótikus szentélyét, reneszánsz kazettás mennyezetét. Benkő József utalt arra egy levelében, hogy „a templom falait szép freskók borították, s hogy ott rovásírásos emlék is volt”. Az eklézsia helyzetéről eredményeiről, gondjairól Berszán István lelkipásztorral az Erdővidéki Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk, aki éppen 30 esztendeje pásztorolja gyülekezetét. Örömmel mondta el, hogy a Historia Domus vezetését Simon Áron nyugalmazott tanító vállalta el. A falu görögkeleti gyülekezete Szent György tiszteletére 1903-ban épített magának templomocskát a falu északkeleti részén, egy régebbi kis templom helyére. Benne több mint egy tucat 1889-ből származó ikont őriznek – írja a templomtörténet. Megapadt a görögkeleti vallásban élők lélekszáma, önálló lelkészük nincsen, a környékből beszolgáló pópák irányítják a vallásos életet.
Ravatalozó épül
Kerestük a falumonográfiát
Számtalan tollfogató személyiség született itt vagy kapcsolódott ehhez a valamikor önálló községhez, sajnos nem maradt utánuk egyetlenegy nyomdafestéket látott falutörténet sem. Itt született Farczádi Józsa János (1761–1820), aki 26 évig volt a falu református papja, esperes, pedagógiai író, népnevelő, olvasókönyve Brassóban jelent meg. Porai a falu temetőjében nyugszanak. Ferenczi János (1789–1868) dálnoki lelkész, néprajzkutató és szabadságharcos is a falu szülötte volt. Adományával alapozta meg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dokumentációs könyvtárát. Ide kötődik a Péterfi család három jeles tagja: Péterfi Sándor (1824–1909), aki az 1848–49-es magyar szabadságharc honvéd huszárszázadosa, a tömösi csata hőse volt. Emlékét, emléktárgyait a faluban élő utódai őrzik. Péterfi Dénes (1851–1925), az előbbi fia is itt született, unitárius esperes, teológiai tanár volt, tagja az Unitárius Irodalmi Társaságnak. Itt jött világra és itt van síremléke Péterfi Gyulának (1893–1976), aki közéleti személyiség, a falu jegyzője volt, az erdélyi népfőiskolai mozgalom úttörője. Porai a családi sírboltban nyugszanak. Középajtai előnevet használt Veress Sándor (sz. 1826) néptanító, 1848–49-béli gyaloghadnagy, a Székely Nemzet külső munkatársa. A második világháború és az azutáni diktatúra két áldozata is kötődik Középajtához: dr. Polonkay Tivadar (1888–1948) és Budai Domokos (1892–1938). Előbbi a falu jeles lelkésze, szónok, országgyűlési képviselő, az Erdővidéki Hírlap szerkesztője. Háborús bűnösnek nyilvánították, külföldre menekült, ott is hunyt el. Utóbbi építészmérnök volt, a hírhedt Vasgárda áldozata lett, vértanú. Síremléke a falu temetőjében van.
A ma gondja nem mese
Középajtán sem. Hiába teltek el az évtizedek, most tart ott a nagyajtai önkormányzat, hogy jobb és több ivóvízzel lássa el a települést – tudtuk meg Bihari Edömér polgármestertől. Lépéseket tettek annak érdekében, hogy a Saligny-program alapjaiból legyen erre pénze a községnek. A jelenleg forrásokból táplálkozó, kisebb hozamú rendszert akarják összekötni a nagyajtai, minőségi ivóvizet szolgáltató hálózattal, amelynek teljesítménye ezt megengedi, a középajtai tartályt azonban javítani, kapacitását bővíteni kell. Erre készül a szükséges tanulmány. Sejthető, hogy szennyvízhálózatra is szükség lesz. Mivel Középajta lakóinak száma kicsi, partnerségben szerették volna megoldani Bölönnel és Bölönpatakkal, de mert ezt nem hagyták jóvá, pályázni szeretnének egy, a kisebb települések számára kiírásra kerülő programhoz. Folyamatban van Középajtán egy ravatalozó megépítése a községi költségvetésből, az elképzelések között van a középajtai iskola régi épületének felújítása és korszerűsítése is.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
