Rendhagyó interjú Petrás Jánossal, a Kárpátia zenekar frontemberével a nemzetről, a zenéről és Európa jövőjéről.
Horváth: Egyszer még 2010 előtt Veszprémben voltam Kárpátia-koncerten – ahova egyébként beszöktem, bocsánat utólag is. Akkoriban volt egy ilyen általános düh az emberekben. A Kárpátia ekkor egyfajta dühöt képviselt, amire szerintem az embereknek szüksége volt. Ez a düh azóta még mindig megvan?
Petrás János: Szerintem a Kárpátia nem dühöt képviselt, hanem egy olyan belső harcot, amit minden egyes nemzetnek saját magának meg kell megvívnia. A nemzet egyfajta lelkiismerete voltunk és vagyunk mind a mai napig. Mindig megpróbáljuk úgy meghatározni magunkat, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett állunk. A magyarságunk, a történelmünk, a kultúránk mellett, ami szerintem minden nemzetnek kötelessége, hogy azt megőrizze, illetve tovább vigye.
Horváth: Ennek akkoriban volt egy ilyen romantikus hangulata, hogy olyan jelszavakat, jelképeket lehetett skandálni vagy felmutatni, amit akkor úgymond tilos volt.
Petrás: És még egy pár évig tilos volt, igen. Azért dolgoztunk, hogy ne legyen tilos. Ma is van még rengeteg olyan tabu, amit még továbbra is döntögetni kell. Én nagyon örülök például, hogy eltűnt a politikából ez a politikailag korrekt beszéd. Ez minden szempontból borzasztó volt. Nem lehetett egy normális kerek mondatot úgy végigmondani vagy végighallgatni, hogy ne legyen benne valamilyen kétértelműség, sokan nem merték kimondani azt, amit valóban gondoltak. Nekünk ugyebár nem kell túlságosan sokat bajlódni ezzel, mi mindig feketén-fehérén kimondjuk azt, amire gondolunk. Talán ebben lehetett egy olyasfajta düh, vagy az akkori társadalmi közbeszédnek egyfajta ellenpólusa, ami most már hála a Jóistennek kezd kiveszni.
Bertha: Eddig egyfajta hagyománynak számított nálatok, hogy mindig augusztus 20-án jelentkeztek új lemezzel. Tavaly azonban kivételt tettetek. Méghozzá azért, mert júliusban jöttetek ki az angol nyelvű Europica albummal. Mi ihlette ezt az egész projektet?
Petrás: Ezt nagyon sok minden ihlette. Egyrészt az ember a saját szakmáját szeretné jól csinálni. Több lábon áll tehát ez az egész Europica dolog. Az ember szeretne olyan személyekkel együtt dolgozni, akik bármilyen szakmában is legyenek, abban meghatározóak. Nálunk, zenészeknél azok a világsztárok vagy volt világsztárok azok, akikkel együtt dolgozni egyfajta szakmai elismerést jelent. Ami nem a szakmai, hanem mondjuk a történelmi részét illeti, amit a mostani idők hívtak elő, akkor elmondhatjuk: nem véletlenül Europica az Europica. Szépen lassan Magyarország egy harapófogóba kerül, hogyha mindenhonnan kiveszik a nemzettudat. Ennek ugyanakkor nem örülnek a lengyelek, nem örülnek igazán az német átlagemberek sem, senki nem örül, egyetlenegy őshonos európai nemzet sem örül ennek. Nagyon-nagyon sok ismerősünk, rajongónk van, nemcsak Európában, hanem mindenfelé a világban, és ők is ezt erősítik meg. A harmadik része a dolognak, hogy volt egyfajta kérés felénk, hogy jó lenne, hogyha ezeket a dalokat angolul is meg lehetne hallgatni. A Kárpátia dalszövegei egyébként nagyon sok nyelvre le vannak fordítva. De azért az angolt választottuk, mert az egy olyasfajta közös munkanyelv, amit lassan mindenhol megértenek a világban. Nehéz is ma már anélkül dolgozni, hogy az ember ne tudjon valamelyest angolul. Itt ez volt a lényeg, hogy Európa szépen megszállás alá kerül, mi pedig azt szeretnénk, hogy ez ne így legyen. Ezért különböző nemzetek zenészeit hoztuk össze: egy lengyelt, egy olaszt, egy németet, egy angolt és egy amerikait, aki amúgy európai zenekarokban játszott.
Horváth: Mennyire tartod fontosnak, hogy a zene, a művészet reagáljon a mindennapok, a politika vagy a világ történéseire?
Petrás: Szerintem ez mindig is így volt. Ha visszatekintünk, akkor azt látjuk, hogy a művészet mindig is lereagálta az akkori történéseket, bármelyik kort is vesszük. Ez a mi esetünkben azért is van – mint ahogy mondtam –, mert mi egyfajta lelkiismeret is vagyunk. Emiatt lehet, hogy mi ezeket az apróbb rezgéseket előbb megérezzük, mint azok, akik nem foglalkoznak a művészetek ilyen-olyan ágával. A zene pedig művészet és valahol irodalom is – ha tetszik, ha nem.
Horváth: Igazából csak azért tettem fel a kérdést, mert sokszor hangsúlyoztad korábban, hogy ti nem pártpolitizáltok, hanem politizáltok. Egyszer viszont azt nyilatkoztad, hogy egy zenész legfontosabb feladata az, hogy zenéljen. Ez egy kicsit paradox nekem, hogy politizálni, zenélni – vagy ezt lehet akkor együtt is csinálni? Mert ti ugye egyszerre csináljátok.
Petrás: Úgy gondolom, hogy mindenki egyszerre csinálja a dolgokat. Ilyen szempontból nem hiszem, hogy kakukktojás lennénk. Egy zenekar vagy egy előadóművész ugyanúgy vásárol a boltban, ugyanúgy utazik külföldre, ugyanúgy vannak rokonai az elszakított területeken. Tehát igazából pont ugyanazt a civil életet éljük, mint amit a szakmája mellett bárki más, mint egy ács vagy egy pap, akit most ugye épp betaláltak. De tegyük fel a kérdést: papoknak miért ne lehetne arról a társadalmi, politikai helyzetről véleményük? Lehet, hogy az említett interjúban a kérdés volt rosszul feltéve, vagy én értettem félre, de az egy szakmai lap volt, úgyhogy valószínűleg arra volt kihegyezve.
Bertha: Az eddigi lemezeiteken is mindig hangsúlyos elemként jelent meg a magyarságtudat és a magyar kultúra erősítése. Az Europicával ez most egyfajta európai térbe is került. Ennek bárhogy is nézzük, a keresztény kultúra a kötőanyaga. Mennyire fontos szerinted az, hogy ezt megtartsuk?
Petrás: Hirtelen nem tudok más, párhuzamos fontosságú dolgot felhozni mondjuk amellett, hogy reprodukáljuk magunkat. Tehát ez a kettő az, ami kulcsfontosságú szerintem. Egyik nincs a másik nélkül. Ha nem tartjuk meg a kultúránkat, akkor egy idő múlva nem tudjuk reprodukálni magunkat. Mert ugye van a férfi meg a nő meg az izé… Lásd már Németországban is. Ott azt úgy nehéz.
Bertha: Az európai elit, valamint a baloldali értelmiség szerint azonban minden kultúra egyenlő, ez jön át az üzeneteikből. Szerintük ugyebár nem kell megvédenünk a saját kultúránkat, hiszen nincs értékbeli különbség mondjuk a kereszténység és az iszlám között.
Petrás: Az európai elit időről időre deviáns. A történelem már sokszor bizonyította, hogy átcsaphat egy olyan dologba, ami a teremtő erőből egy magát felzabáló, önpusztító lénnyé válik. Lásd például a Római Birodalmat.
Horváth: Az Europica lemeznek az lett a címe, hogy Part One, tehát első rész. 2018-ban lesz ennek folytatása, vagy minek lesz folytatása? A Kárpátiának vagy az Europicának…?
Petrás: Mindkettőnek lesz. A Kárpátia most van éppen keverés alatt, úgyhogy az május környékén megjelenik. Az Europicával igazából most kinyitottunk egy ajtót, és azért lett az a neve, hogy első rész, mert meghagytuk magunknak a jogot, hogy legyen majd második is. Hogy pontosan mikor, az még nincs kikalkulálva. Nagyon nagy falat volt ez nekünk, nagyon sokat dolgoztunk vele. Egyszer-kétszer álltunk olyan ponton, hogy basszus, a francnak kezdtünk bele, mert nagyon-nagyon nehéz volt. De amennyi megy az egyik serpenyőbe, addig a másikban is van valami, és amíg pozitív dolgok vannak többségben, addig ez jó.
Horváth: Amikor hallgatom ezt a lemezt – most is, amikor jöttünk a kocsiban ezt hallgattuk –, úgy érzem, hogy megvan ugyanaz a harcos lendület, ami idáig is jellemző volt. Olyan, mint amikor a keresztes lovagok menetelnek előre és hirdetik a számukra fontos igét, hogy védd meg a hazát stb. Nyitva hagytátok azt a kérdést, hogy lesz-e majd folytatás. Addig lesz folytatás, amíg ez az egész mostani helyzet folytatódik a világban és ezen a kontinensen?
Petrás: Hazafias versek, hazafias dalok, hazafias festmények, szobrok minden időben születtek. Ez folytonos. Erre minden nemzetnek szüksége van. Ha tetszik, ha nem, a szocializmusban is ugyanúgy születtek olyan alkotások, amit a párt engedett. Hogy a filmművészetet vegyük, A kőszívű ember fiaitól kezdve az Egri csillagokon keresztül voltak olyan alkotások, amilyenhez hasonlók azóta sem születtek. Pedig már eltelt közel 30 év a rendszerváltás óta, és nem tudtak még egy olyat letenni az asztalra. Szerintem minden egészséges nemzetnek szüksége van, hogy ezt egy bizonyos szinten tartsa.
Horváth: Magyarország szerinted most merre tart Európában? Hova tartunk szerinted?
Petrás: Szerintem ebben a pillanatban Magyarország a zászlóshajó, Magyarországot követi mindenki. Én ezt látom.
Horváth: De ez sokszor nem így jön le, nem?
Petrás: Ha azt vesszük, hogy a mainstream média Nyugaton mit tart igaznak meg követendőnek, és amúgy meg mi a valóság, az nem nagyon van egymással köszönőviszonyban. Attól függetlenül, mert most nem akarok egyetlen zenekart sem megbántani, de XY zenekarról jó sokat írnak, mi nálunk meg koncertre járnak. Nekem ez jobb. Remélem értitek, hogy mire gondolok. Az a fontosabb, ami a valóság, nem pedig az, amit a valóságtól elrugaszkodott, Európát egy ilyen Amerikai Egyesült Államok víziójába kergető politikai elit mond, amely most a leghangosabb – még ha nem is mondja mindenki úgy, olyan feketén-fehéren, mint Gyurcsány. A píszí mögött meglapul az Európai Egyesült Államok víziója, én legalábbis ezt olvasom ki. Szerintem ez nem követendő, és attól, hogy ők tőlünk hangosabbak, még nem biztos, hogy igazat beszélnek.
Horváth: És mi újság Romániában?
Petrás: Romániából engem kitiltottak, ami nem is zavarna, mivel én soha nem akartam Romániába menni. Én csak Erdélybe akartam menni. (nevetés) 2020. december 30-án jár le a 3 éves kitiltás, addigra már szerveztünk is koncertet.
Bertha: Volt már ilyen korábban is egyébként, hogy valamelyik szomszédos országból kitiltottak?
Petrás: 2010-ben visszavonásig kitiltottak a szerbek, Délvidékre tehát most már 8 éve nem járok. Most már negyedik éve nem mehetünk Kárpátaljára, nem vagyunk amúgy kitiltva, csak egyszerűen nem mehetünk be. És most pedig a kedves románok.
Bertha: Mit gondolsz ennek kapcsán a vádakról, amiket veletek szemben megfogalmaztak? Persze nemcsak külföldön, hanem itthon is, hiszen a balliberális médiában is gyakran előfordult, hogy lefasisztáztak titeket. Például amikor állami kitüntetést kaptatok.
Petrás: Azt nem tudom megmondani, hogy ők pontosan miért is aggatnak bárkire ilyen jelzőket. El lehetne ezt vicceskedni, de először essünk túl a románokon, a szerbeken, a szlovákokon. Ha én román vagy szerb lennék, én is ugyanúgy kitiltanám a Kárpátia zenekart, hiszen túlságosan felkavarjuk ott ezt az ő általuk nemzeti kisebbségnek titulált problémát. Azt is nagyon sokszor megkérdezték tőlem egyébként, hogy mennyire hiszek én abban, hogy ez nem egy utópia-e, hogy lesz visszarendeződés, vagy egyáltalán lehet visszarendeződés. Hát hogyne lehetne! Sőt, szerintem teljes mértékben lehetséges. És akkor kérdezik, hogy mit csinálunk majd azzal a sok románnal… Miért, a románok mit csináltak azzal a sok magyarral? Megoldották? Nem. Legyen az az ő problémájuk.
Horváth: Akkor revizionista vagy még mindig?
Petrás: Abszolút. Persze. Mint szerintem minden egészséges magyar ember. Magyar az, akinek fáj Trianon. Csak hát ez nem elég, hogy csak fájjon, hanem mindenki a saját területén azért hozzá tud rakni. És nemcsak ahhoz, hogy ne felejtsük el, hanem ahhoz is, hogy legyen egyfajta visszarendeződés a dologban. Persze lépésről lépésre. Ahogy én látom a mostani kormány mindig elmegy addig a pontig, ameddig lehet. Mindig újabb és újabb ajtókat próbál feszegetni ezzel a kérdéssel. Mi hisszük azt, hogy egyszer csak visszakerül az országhoz Kárpátalja, Délvidék, Erdély. A legutóbbi V4-találkozón a szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy el tudja képzelni a szlovák-magyar egységet. Nos, mi is! (nevet) Persze, egy Nagy-Magyarország keretében.
Horváth: Van olyan kijelentés, amit megbántál az évek alatt?
Petrás: Nem és igen. A Kárpátiával mindig próbáltuk úgy játszani meg úgy beszélni, ahogy a korábbi kérdésedben említetted is, hogy politizálunk, de nem pártpolitizálunk. Most ennek ellenére óhatatlan, hogy az emberre időről időre rámásznak bizonyos pártok és olyan helyzetbe hozzák az embert, amikor döntenie kell: vagy cserben hagyja az odacsábított embereket, vagy lenyeli a békát és többet soha. Sajnos mi is kerültünk egyszer-kétszer ilyen helyzetbe, aminek nem örülök. Ezért is van ilyen-olyan bélyeg rajtunk, pedig tőlem aztán sehol semmit nem lehetett olvasni. 2009-ben még volt ilyen, hogy zenekari fórum. Ott például konkrétan megtiltottuk bármiféle politikai pártoknak az éltetését vagy buktatását. És az még csak 2009 volt.
Horváth: A nemzeti rock műfajában, aminek a mai napok ti vagytok itthon az élenjárói, vannak új, feltörekvő titánjai?
Petrás: Hogyne, tök sok fiatal zenekar van a műfajban.
Horváth: És őket ti amúgy támogatjátok valahogy?
Petrás: Persze. Idén is 15 zenekar játszik velünk. És nagyon sok játszott idáig is.
Horváth: Kiket tartasz közülük a legjobbaknak?
Petrás: Hát erre most hadd ne válaszoljak. Mindegyiket természetesen. Mindegyiket. Nagyon jó, hogy van egy ilyen erős felhozatal.
Bertha: Ennek az egész műfajnak korábban volt egy nagyon erős szubkultúrája. Ez megvan még most is?
Petrás: Biztos, hogy az egyik részét nevezhetjük szubkultúrának, a másik része meg teljesen más. Pár évvel ezelőtt például odajött hozzám egy 90 éves kőszegi bácsika, aki az egész családját elhozta a koncertre. A rendezők mondták nekem, hogy van itt egy bácsi, aki csak azért jött el, mert valóban egy szökött hadifogoly volt – az orosz hadifogságból szökött haza – és szerette volna meghallgatni az erről szóló dalt. Én a színpadról köszöntöttem, örültünk, hogy ott van. A bácsi végignézte a koncertet, a CD-dedikálásnál találkoztunk is a koncert után. Jó karban lévő, szikár, harcedzett bácsika volt a kora ellenére, aki tényleg csak egy dalért jött el és hozta el az egész családot. Nem hiszem, hogy például ő a szubkultúrához tartozna. De például rengeteg rajzot kapunk gyerekektől is, számtalan módon és témában vagyunk lerajzolva, színpadon és színpadon kívül. Szóval egy nagyon-nagyon széles skálán mozog az a hallgatóság, aki szereti a Kárpátiát, és ebben biztosan benne van a nemzeti rock szubkultúrája is. Én nem tagadom meg egyik csoportot sem. Sőt, nagyon örülök neki, hogy ilyen széles ez a skála, hiszen minél több magyar ember hallgatja a Kárpátiát, annál jobb nekünk.
Horváth: Történt mostanában vagy az elmúlt években olyan esemény a magyarság kapcsán, ami megrendített téged? És ha igen, ez esetleg helyet kap az új albumban is?
Petrás: Utoljára a 2006-os események rendítettek meg igazán, amikor tényleg, igazából belerúgtak a magyarba, mégpedig nagyon csúnyán. Ilyenkor előjön ugyebár az immun és próbál mindenki a saját területén visszavágni.
Horváth: Minden albumotok valamilyen nemzeti témát feszeget. Az új album miről fog szólni?
Petrás: Hmmm…
Horváth: Ne spoilerezzünk? (nevetés)
Petrás: Most még ne. Megvannak a dalok, folynak a stúdiómunkálatok, de addig felesleges erről beszélni, amíg nem hallották az anyagot az emberek és a szövegek sincsenek kint.
Horváth: Akkor mi a fő csapásirány?
Petrás: Elmondhatom a lemez címét. Amúgy tegnap lett kész, tegnap fixáltuk le a dolgot. Az új album címe: Isten kegyelméből.
Horváth: Tehát kicsit vallási irányba megy el a dolog?
Petrás: Isten kegyelméből van minden. (nevetés)
Bertha: Ez mondjuk igaz (nevetés). Kaptatok egy kitüntetést 2013-ban, de a mainstream média próbálta úgy feltüntetni a dolgot, hogy valami hiba történt és természetesen nemtetszésüket fejezték ki, támadtak titeket ez ügyben. Úgy adták elő az egészet, mintha rossz együttest tüntettek volna ki.
Petrás: De hát nem is az együttest tüntették ki, hanem Petrás Jánost, amire különben én úgy gondolok, hogy a zenekar kapta meg a tízéves elismerését. Az egész zenekar érdemelte ki, és az a közösség, aki minket mindig is támogatott.
Horváth: Foglalkozol a politikával napi szinten?
Petrás: Gyerekkoromban édesapám folyton vette az újságokat. Nekem pedig folyamatosan tisztába kellett lennem a napi történésekkel. Én ebbe nőttem bele. Ez nekem teljesen természetes gyerekkoromtól fogva, hogy foglalkozom vele. El kell olvasni mindent. És ugye olvasni kell a másik részét is a dolgoknak, nemcsak a jobboldali, hanem a baloldali részét is.
Horváth: Mit szólsz ahhoz, hogy Conchita Wurst lesz az idei Pride fő attrakciója?
Petrás: Hát ezt még nem olvastam. (nevetés)
Horváth: Akkor sajnos lelőttem a poént, ő lesz. (nevetés)
Petrás: 2000-ben vagy 2001-ben a Diákszigeten, vagy akkor már Pepsi Sziget volt, a bánat tudja már, de a Cool Head Klannal léptünk föl és Tarlós akkor még Óbuda polgármestere volt. Akkor azt akarták a fesztiválon, hogy legyen egy sátor a melegeknek. Akkor ezt a Tarlós nem engedte, és mi a Cool Head Klannal csináltattunk egy ilyen pólót, hogy „Hajrá, Tarlós Pityu!”. Na, ahhoz képest most nem ez van sajnos. Pedig sok éve ő a főpolgármester, de mégis lehet vonulgatni. Én ezt nem tartom jó dolognak.
Horváth: Ha egyszer esetleg abbahagynád a zenélést, mivel foglalkoznál szívesen?
Petrás: Úgy érzem még fiatal vagyok, most töltöttem az 50-et, 7 éves korom óta foglalkozom zenéléssel. Van bennem még sok erő, sok energia és ötlet, de amúgy jelenleg is rengeteg dologgal foglalkozom. Az alapszakmám a zenélés mellett ötvös-fémműves, és nagyon sok ideig, 16 évig volt egy lakatosipari kft.-m is. Amúgy sokat foglalkozom numizmatikával, régi, történelmi pénzek gyűjtésével, valamint történelmi ereklyékkel.
888.hu
Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »
