„ (…) Felicián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját és veszett kutya dühével, hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat.” A Képes krónika ezekkel a sorokkal indítja beszámolóját a magyar történelem egyik leghíresebb merényletkísérletéről, amelyet 1330 tavaszán Zách Felicián követett el Károly Róbert királyunk és családja ellen. A magyar uralkodó lehet, hogy bele sem gondolt abba, hogy a Szent György Lovagrend 1326. április 24-ei megalapításával megmentette saját magát és családját, ugyanis a rend a lovagok egyik fő feladatául éppen az uralkodó védelmét szabta meg. Gyanítható, hogy a Záchot megfékező, „az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek” között sokan a Szent György nevét viselő lovagok közül kerültek ki, akik „rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat [Zách Feliciánt] és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget”.
A „sárkányölőként” tisztelt, a kereszténységért vértanúhalált halt római katonáról elnevezett Szent György Lovagrendet Esztergomban alapították, az esztergomi káptalan előtt, Károly Róbert és Piast Boleszláv esztergomi érsek és hét magyar püspök jelenlétében. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a rendet Visegrádon és nem Esztergomban alapították. Érdekességképpen megemlítendő, hogy az alapítók között ott volt egy Zách Felícián nevű udvari lovag is.
A Szent György Lovagrend Európa egyik legkorábbi világi eredetű lovagrendje volt. A tagok fő feladatai közé tartozott az ország és a kereszténység védelme a hitetlenektől, illetve a király személyi biztonságának az ellátása, az uralkodó érdekeinek védelme, valamint az ő tájékoztatása mindenfajta személyét és hivatalát érintő ügyben. A rend alapítólevele erről a következőképpen rendelkezett: „Továbbá ha bármelyik lovag a királyi felség és az ország ellen irányult valami rosszról vagy bajról értesül, nyíltan vagy titokban jelenteni tartozzék.”
Tehát derék lovagok köre, akiknek száma nem haladhatta meg az 50 főt, a király egyfajta belső bizalmi testületeként, érdekvédelmi csoportjaként funkcionált. Ehhez a társasághoz tartozni tekintélyt jelentett. A rend alapítása remek lehetőség volt Károly Róbert számára, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát híveivel.
A lovagrendbe való felvétellel a király kimutathatta nagyrabecsülését a hozzá hű nemesek és főemberek felé, akik a hosszú, 1301 és 1308 között zajló interregnumban kitartottak mellette, illetve segédkeztek a trónra jutásában.
A rozgonyi csata a Képes krónika ábrázolásában, a jobb szélen Károly Róberttel. A Szent György Lovagrend tagjainak nemcsak fegyverrel kellett védeniük királyukat, de jó tanáccsal és hírekkel is el kellett látniuk az uralkodót.
A Szent György lovagok egy bizalmas kört alkottak, ahová nem lehetett tömegesen bekerülni, ugyanis a rend szabályzata üresedés esetén évenként mindössze egy fő felvételét engedélyezte, és a tagok közé csak az a személy léphetett, aki már felavatott lovag volt, illetve a felvételhez szükség volt a tagok egyhangú, támogató szavazatára is.
A tagoknak rendszeresen, havonta ülésezniük kellett, hogy megvitassák az aktuális közéleti, az országgal és a királlyal kapcsolatos ügyeket. Ahogy az alapító okirat írja: „(…) egyszer pénteken vagy szombaton” össze kellett gyűlniük „s a királyuk és az ország jó állapotáról és azok hasznáról értekezni”.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
