Az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait választotta meg az Akadémikusok Gyűlése május 3-ai, zárt ülésén. Utóbbi elismerésben részesült most Karikó Katalin.
A kedden megválasztott 100 új akadémikust 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választották meg. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és tiszteleti tagokat, legutóbb 2019 májusában volt tagválasztás.
A megválasztott akadémiai tiszteleti tagok között szerepel Karikó Katalin biokémikus és Thomas C. Südhof, orvosi-élettani Nobel-díjas (2013) biokémikus, neurobiológus.
Az Akadémia Alapszabálya szerint
Előírás, hogy a 70 évesnél fiatalabb hazai akadémikusok száma nem haladhatja meg a 200 főt, a hazai akadémikusok teljes létszáma pedig a 365 főt.
A tagjelölést az Akadémia tudományos osztályai végzik. Tagjelöltekké azok válnak, akik elegendő számú ajánlást kaptak a hazai akadémikusoktól. Külső tagokra külső tagok is tehetnek ajánlást.
Az általános érdekeket mint figyelembe vehető szempontokat a tagválasztás előtti évben az Akadémikusok Gyűlése határozza meg az akadémikusválasztási irányelvekkel összhangban. A szempontok között első helyen kell, hogy szerepeljen a női akadémikusok arányának javítása. Ebben az évben 13 kutatónő található a 100 új akadémikus között.
Az MTA köztestületét az akadémikusok és a Magyarországon szerzett vagy honosított tudományos fokozattal rendelkező személyek alkotják. A köztestület körülbelül 18 ezer hazai tagja részt vesz a magyar tudomány feladatainak megoldásában.
Az új akadémiai tagok teljes listája az MTA honlapján olvasható.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »