Karácsony előtt egy vérbeli karácsonyi olvasnivalóról szeretném megosztani gondolataimat a kedves olvasókkal. Számomra természetes, hogy Charles Dickens Karácsonyi ének című regénye legyen mai könyvajánlóm témája. Dickensről el kell mondanunk, hogy az angolok Shakespeare után az első helyen tartják számon irodalmukban, egyben azt is hirdetik róla (és joggal), hogy az angol nyelvet a legkiválóbban művelte. Szegénységből, a legnagyobb nyomorból indult, de kitartása és tehetsége már 24 éves korára ismert íróvá, világhírű és elismert alkotóvá tette. Műveiben a humor és a valóságábrázolás utánozhatatlanul megfér egymás mellett.
A Karácsonyi történetek címmel ellátott sorozata több részből áll, ezek közül minden bizonnyal a legszebb és leghatásosabb a Karácsonyi ének. Tartalmát tekintve megfogó, elgondolkodtató, formai szempontból pedig elgyönyörködtető, ahogy azt Dickenstől megszoktuk. Az író munkásságát tekintve ez a legtöbb nyelvre lefordított és legtöbb kiadásban megjelent regénye. Magyarul 20 kiadást sikerült összeszámolnom. Az én könyvespolcomnak egy 1997-es, a budapesti Édesvíz Kiadó gondozásában megjelent kötet a dísze. S hogy bizonyítsam, nem a szó szoros értelmében vett díszről van szó, elárulom, sokszor elolvastam, és mindig nagy élvezettel. Ezeket a sorokat sosem lehet megunni, mert gyönyörködtetnek, szinte elvarázsolnak, nagy értékű lelki táplálékot nyújtanak az olvasónak.
A regény főszereplője Ebenezer Scrooge, egy fukar, rideg, érzéketlen, örökké morgolódó, nyűgös és rosszkedvű idős ember, akit kereskedőként semmi más nem érdekli, csak a haszon, a pénz.
Ó, ez a Scrooge hét bőrt tudott lenyúzni mindenkiről! Zaklató, szipolyozó, zsugori, markoló, kaparintó, kapzsi vén bűnös volt!”
A karácsony sem tudja megpuhítani kőkemény szívét, sőt az emberek elvetemült karácsonygyűlölőként ismerik. Amikor az ünnep előestéjén adománygyűjtők keresik fel az irodájában, hogy az általuk létesített alap számára pénzt gyűjtsenek, amelyet szegénysorsú nélkülözők megsegítésére fordítanának, Scrooge kidobja őket. Előtte még epésen megjegyzi: Hát nincsenek börtönök? És dologházak? Megnyugvással veszi tudomásul a pénzgyűjtők válaszát, hogy ezek megvannak, és működnek. De adakozni nem hajlandó.
…nem engedhetem meg magamnak, hogy naplopók karácsonyát derítsem fel. …Alászolgája, uraim!”
Nagy gondban van, hogy másnap, karácsony ünnepén munkaszüneti napot kell tartani, ami azt jelenti, hogy egy teljes nap haszon nélkül múlik majd el. Fontolgatja is, hogy behívja az írnokot, s ő maga is bejön dolgozni. Ha pedig nem, az írnok fizetéséből levonja az egynapi részt, hogy ennyivel is kisebb legyen a vesztesége. Miközben ezen tépelődik, egy kántáló kisfiú zendít rá egy karácsonyi dalra, de
…Scrooge olyan erőteljes mozdulattal ragadta meg a vonalzót, hogy az énekes rémülten futott el…”
Este, amikor Scrooge a lakásába vonult, az alig fűtött szobában (mert magától is megvont minden kényelmeset és kellemeset) megitta teáját, megjelent neki hét éve elhunyt üzlettársának, Marleynek a szelleme. Bejelentette nála három karácsonyi szellem látogatását. S bár olvasás közben úgy tűnik, mintha a három szellem három egymást követő éjszakán tette volna tiszteletét az öregembernél, valójában egyetlen éjszaka, álmában folyik le a három látogatás. Az első szellem, az elmúlt karácsonyok szelleme elröpíti őt gyermekkora boldog karácsonyainak színhelyére. A második, a jelen karácsony szelleme megmutatja alulfizetett írnoka, Bob Cratchit szegényes otthonát, ínségben, de tisztességben élő családját. Scrooge lehajtott fejjel hallgatja a szellemek által a fejére olvasott vádakat eddigi silány életét illetően. A harmadik, a jövő karácsonyának szelleme azt árulja el, mi várhat a gonosz, irigy kereskedőre, ha nem változik meg szívében-lelkében.
Vajon képes-e a karácsony hatására megváltozni ez a velejéig romlott ember? Az az ember, aki mindenkit utál, aki szerint a karácsony csak értelmetlen idő- és pénzpocsékolás. Képes-e ráérezni az ünnep hangulatára, és ezáltal megpuhítani saját szívét?
Marley szelleme elmondta neki, hogy a karácsonyi szellemeknek köszönhetően megváltozhat, ha maga is akarja. S amikor a szellemek kíséretében bejárja élete legfontosabb állomásait, mélyen megrendül. Most már csak rajta áll, milyen ember lesz hátralévő életében.
A tulajdonomban lévő regény hátsó borítója Füst Milán gondolatait tünteti fel. Nem bírom megállni, hogy ne írjam le őket:
És arra is gondoltam persze, hogy nekem még sohase volt karácsonyom, s hogy én tehát sohase fogom talán megtudni, milyen is az, mikor az embert csupa édesség öleli körül: derűs arcok, kedves fények, s mikor minden arra tesz figyelmessé, hogy az emberi lénynek bizony szíve is van. Mikoris egy könyvkereskedés kirakatára esett pillantásom, ahol egy könyvecske volt kitéve, ezzel a címmel: KARÁCSONYI ÉNEK, írta DICKENS. Hátha ebből a könyvből végre igazán megtudhatnám, milyen érzés is az, ha az ember nem olyan átkozottul magányos, mint én vagyok, ha van otthona, családja, ha a szívének környezete van, s azokkal együtt ünnepel, akiket szeret? – gondoltam magamban… És csakugyan megtudtam belőle, sőt egész életemre is megtanultam, hogy milyen is az a karácsony. S ez az éjszaka volt életemnek legszebb ünnepe.”
Az én szívemből is szólnak Füst Milán szavai.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
