Mint ismert, a kínai Fudan Egyetemért felelős kormánybiztos, Palkovics László jelezte, hogy tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel az egyetem Budapestre telepítéséről. A miniszter szerint egy „ékszerdobozt” hoznak majd a kínaiak az országba, amely – állítása szerint – nem lesz semmi.
Karácsony Gergely főpolgármester saját közösségi oldalán úgy kezdte bejegyzését, hogy Palkovics miniszter szerint „ékszerdobozt” hoznak majd a kínaiak a városba. Azt mondta a miniszter, hogy ez az ékszerdoboz „nem lesz semmi” – emlékeztetett a főpolgármester.
„Hát az biztos, 500 milliárd a magyar adófizetők pénzéből tényleg nem semmi. Viszont baromi sok. Ki látott már 500 milliárdos ékszert? Ráadásul olyat, amit azoknak kell kifizetniük, a magyar adófizetőknek, akiket meg se kérdeztek, kell-e nekik ez a smukk.”
Karácsony Gergely hozzátette, hogy nagy híve a tárgyalásoknak. De őt a csecsebecséknél jobban érdekli több mint tízezer magyar fiatal megfizethető lakhatása, amit a kínai egyetem nem, csakis a Budapesti Diákváros biztosít.
„Ezért aztán a Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem adjuk semmiféle ékszerdobozért cserébe”
– nyomatékosított a Karácsony.
Emlékeztetett, hogy a kormánnyal diákszállásokról és nem ékszerekről kötöttek megállapodást, ehhez tartják magukat. Ha a kormány a korábban kötött megállapodás felrúgásáról akar tárgyalni vele, annak azért lenne egy fontos előfeltétele számára: hozzák nyilvánosságra mi is van abban az ékszerdobozban.
„Ezt kértem már napokkal ezelőtt. Fejezze be a titkolózást a kormány, hozzák nyilvánosságra a kínai egyetemmel kapcsolatos összes eddigi kormánydöntést, megkötött, vagy előkészített szerződéseket.”
Az lenne csak a „nem semmi” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.
Palkovics miniszter tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel a kínai egyetem Budapestre…
Közzétette: Karácsony Gergely – 2021. április 21., szerda
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »