Valószínűleg minden iskolaigazgató vágya, hogy a hozzájuk járó gyerekek örömmel lépjék át reggelente az iskola küszöbét.
A Szenci Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskola híre már eddig is jó volt e tekintetben,
most azonban egy pályázat győzteseként az iskola még inkább hozzájárul majd ahhoz, hogy a gyerekekben rejlő tehetséget a nekik is tetsző, játékosabb formában hozza felszínre.
A szenci magyar tannyelvű alapiskola lett ugyanis – egyedüli felvidéki magyar iskolakért – 2022-ben a magyarországi High-Tech Suli program I. pályázati körének nyertese. Ennek köszönhetően elnyerte az ún. okosterem vagy digitális terem teljes felszerelését, és a három fejlesztő pedagógus mintegy öt hónapon át tartó képzésének a támogatását is. A High-Tech Suli program célja a köznevelési intézmények infrastrukturális, oktatástechnológiai és módszertani fejlesztése, továbbá a diákok felzárkóztató esélyteremtésének, illetve tehetséggondozásának elősegítése.
Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megszólíthatott tíz olyan jól működő magyar iskolát, amelyek pályázhattak az új dimenziót megnyitó lehetőségre
– mondta lapunknak Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a szenci iskola digitális termének ünnepélyes átadásán.
Mint mondta,
a fejlesztés az átadással nem fejeződik be, mert a digitális terem lehetőséget ad például szakköri foglalkozásokra vagy akár nyári táborra is.
A gyerekek játékos formában sajátítanak el fontos dolgokat, s közben észre sem veszik, hogy arányosítanak, algoritmizálnak, geometriai fogalmakat osztanak meg egymással, vagyis valójában nagyon is sokat tanulnak.
De mitől volt olyan különleges a szenciek nyertes pályázata?
Mivel az Alapítvány az Innovatív Oktatásért egy digitális kompetenciákat fejlesztő multimediális digitális termet szeretett volna létrehozni a pályázattal, valamennyi pályázó iskola csak a számítástechnikára fókuszált, mi viszont a pályázatunkkal a digitális kompetenciák mindennapi használatát céloztuk meg. Ez azt jelenti, hogy mindegy, éppen milyen órán vagyunk, mi arra törekszünk, hogy azokat a képességeket, amelyek a digitális kompetenciákat fejlesztik, minden órán ki tudják használni a gyerekeink, például magyar, történelem, vagy éppen földrajzórán is
– mondta Matus Mónika iskolaigazgató hozzátéve, ezért tetszett meg a High-Tech Suli csapatának is a pályázatuk.
A bemutatón megnézhettük például, ahogy a gyerekek egy görög hajót terveztek 3D modellezéssel, az iskolaigazgató szerint azonban bármelyik tantárgy esetében bármit ki tudnak vetíteni az óriástáblára, megtervezhetnek akármit, amit 3D-ben kinyomtathatnak vagy lézerrel kivághatnak.
Máté, az iskola hatodikos diákja például a görög hajó előzőleg általuk megtervezett evezőlapátjainak 3D kinyomtatásával foglalkozott.
A digitális teremben végzett munka rendkívül fejleszti a képzelőerőt, és eléggé szórakoztató nézni is, ahogy megjelenik a tervezés eredménye a nyomtatóban. Mindannyian nagyon szeretünk itt lenni, sokkal nagyobb öröm a tanulás, és jobban el tudjuk így képzelni azt is, hogyan nézhetett ki egy történelmi modell
– mondta Máté.
S persze az sem elhanyagolható tényező, hogy az ilyen lehetőségekkel rendelkező iskola vonzóbbá válik a szülők számára is, és szívesebben adják ilyen környezetbe a gyereküket. A High-Tech Suli program, amint az ismertetőjében is olvasható, tulajdonképpen egy kapu a világ megismeréséhez és a diákokban rejlő tehetség felfedezéséhez.
A szenci iskola sikere megmutatja azt is, hogy a felvidéki magyar iskolák fejlődnek, építkeznek, helytállnak a versenyben, érdemes tehát magyar iskolába íratni a gyermekeinket.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2023/10-es számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »