Havi 250 ezer forintnak megfelelő összeget fizet két évig a finn kormány kétezer kirúgott nokiásnak, hátha így rá tudja venni őket, hogy munkát keressenek. Az állástalan mérnököknek ugyanis eszük ágában sincs elmenni a kis helyi cégekhez, hiszen a segélyből is jól meg tudnak élni. Ha a kísérlet beválik, minden finnek jár majd az ingyenpénz.
Nemcsak Magyarországon jár kéz a kézben a munkanélküliség és a munkaerőhiány, a látszólag skizofrén állapot oka azonban országonként eltérő lehet. Nálunk általában azért nem találnak munkásokat a cégek, mert a keresett szakembereknek van állásuk, a munkanélkülieknek pedig nincs képesítésük. Finnországban más okokra vezethető vissza, hogy a cégek nem találnak embert. Ott a bőkezű szociális rendszer miatt gyakran nem éri meg elvállalni a felkínált állásokat.
Oulu közel kétszázezres város Finnország középső részén, az Északi-tenger partján. Papírgyárairól és technológiai cégeiről nevezetes. Csakhogy az elmúlt évek megtépázták a város gazdaságát. A papírgyárak is nehéz időket élnek, de nagyobb baj, hogy a város egyik meghatározó cége, a Nokia, amelynek a neve tíz évvel ezelőtt még egyet jelentett a mobiltelefonokkal, lemaradt az okostelefonok forradalmáról. Az üzemei elveszítették a jelentőségüket, ezért a Nokiát felvásároló Microsoft nemrégiben 2500 dolgozót bocsátott el. Ouluban 16 százalékos a munkanélküliség, miközben az országos átlag 8 százalék.
A jól képzett mérnököknek azonban nem volt okuk a kétségbeesésre a leépítések után sem, minthogy a város továbbra is Finnország egyik technológiai fellegvára, annak köszönhetően, hogy tele van feltörekvő cégekkel. Ezek könnyedén fel tudnák szívni az utcára került szakembereket. Csakhogy az állástalan mérnököknek eszük ágában sincs munkát vállalni a kis startupoknál, mivel azok nem tudnak annyit fizetni, hogy megérje felállniuk a fotelből. Akkor ugyanis le kellene mondaniuk a munkanélküli-segélyről, amiből úgy is jól megélnek, ha nem csinálnak semmit.
A New York Times írása szerint a finn kormány nemrégiben úgy döntött, érdekes gazdasági kísérletbe kezd, hogy visszaterelje a mérnököket a munkaerőpiacra. Kétezer volt nokiásnak kínál ingyenjövedelmet két évig. Ezt a pénzt a kísérlet résztvevői akkor is megkapják, ha újra munkába állnak. Bár arról nincs hír, hogy pontosan mekkora összegről van szó, korábban arról lehetett hallani, hogy havi 800 eurót adnának a kiszemelteknek. A kormány arról szeretne képet kapni, hogy mihez kezdenek az emberek az ingyenpénzzel. Munkát keresnek? Vállalkozást indítanak? Továbbképzik magukat? Vagy egész nap csak terpeszkednek a kanapén és az okostelefonjukat nyomkodják? A finn kormány azt tervezi, hogy miután választ kap ezekre a kérdésekre, átalakítja az ország szociális ellátórendszerét. Ha a kísérlet kedvező eredményt hoz, leépítik a túlburjánzott bürokráciát, kivezetik az ezerféle címen adható segélyeket, és minden állampolgárnak azonos alapbért biztosítanak.
A feltétel nélküli alapjövedelem egyébként nem új gondolat. Először Thomas Paine brit származású politikus, gondolkodó 1795-ös, Agrárjog című röpiratában jelent meg. A Paine-féle elképzelés hátterét az adta, hogy szerinte a termőföld az emberiség közös tulajdona, ezért mindenkinek részesülnie kell a hasznából. Ebből következik, hogy koncepciója inkább a gazdag olaj- és földgázkészlettel rendelkező államok alapjövedelméhez hasonlítható. A gondolat a következő évszázadokban számtalan formában visszaköszönt, ám az alanyi jogon járó alapjövedelem széles körű bevezetésére eddig senki sem vállalkozott.
Angliában 1795 és 1834 között történt egy kísérlet: ott azoknak a családoknak a jövedelmét egészítették ki, amelyek a megélhetéshez szükséges összegnél kevesebbet kerestek. Az intézkedés társadalmi hatása katasztrofális volt, a kortársak az elszegényedés rendszerének nevezték. Az alapjövedelem munkanélküliekre gyakorolt hatását eddig egyetlen kísérlet sem tárta fel kellő alapossággal, így mind az ellenzők, mind a támogatók a szájuk íze szerint értelmezhetik az eredményeket. Ennek az állóháborúnak vethet véget a finn kísérlet.
A feltétel nélküli alapjövedelem hatásait nemcsak a finnek szeretnék feltárni. A hollandiai Utrecht egyetemén és a kaliforniai Oaklandben és Indiában is zajlanak kísérletek. Az Egyesült Államokban például száz családnak biztosítanak havi ezer és kétezer dollár közötti összeget. Svájcban népszavazást is tartottak a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről, ám ott a pénzosztás ellenzői kerültek ki győztesen.
A túlköltekezés veszélyeire figyelmeztető 2009-es vámpírmalacos plakát Helsinkiben Fotó: Olivier Morin / AFP
Az alapjövedelemről szóló vitáknak érdekes módon a brexit és Donald Trump megválasztása adott új lendületet. A fent említett választási eredményeket ugyanis sokan azzal magyarázzák, hogy Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is egyre szélesebb az a társadalmi réteg, amelyikre a munkaerőpiacon már nincs szükség. Ők azok, akik az anyagi biztonság hiánya miatt szoronganak, ezért könnyen felülnek a populista szólamoknak.
Az alapjövedelem támogatói szerint ezeknek az embereknek a félelmeit lehetne oldani az ingyenpénzekkel. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint egyedül az alapjövedelem állíthatja meg a nyugati társadalmakat a kapitalizmus szakadéka felé vezető úton. Az ezt hangoztatók arra számítanak, hogy a technikai fejlődés eredményeképp a jövőben jóval kevesebb dolgozóra lesz szükség, ebből következik, hogy egyre többen szorulnak majd ki a munkaerőpiacról. Hamarosan eljöhet az idő, amikor a tétlen, létbizonytalanságban élő tömegek szavazatai döntenek a választásokon. Ők pedig azokat emelik hatalomba, akik a legszórakoztatóbb cirkuszt és a legtöbb kenyeret ígérik nekik.
Persze az alapjövedelemnek ellenzői is vannak. Szerintük elfogadhatatlan, ha az emberek egy része egy szalmaszálat sem tesz keresztbe a megélhetése érdekében, csak élvezi mások munkájának a gyümölcsét. Úgy gondolják, elvárható, hogy az emberek megdolgozzanak a maguk és családjuk anyagi boldogulásáért. Ők azok, akik a matematikát is segítségül hívják a vita eldöntéséhez. Azzal számolnak, hogy ha minden amerikainak évi tízezer dollárt juttatnának, az államnak több mint 3000 milliárd dollárt kellene kifizetnie, miközben a 2015-ös büdzsé kiadási oldalán 1100 milliárd dollárnyi összeg szerepelt. A 3000 milliárd a New York Times számításai szerint nyolcszorosa annak az összegnek, amit jelenleg szociális célokra fordít az amerikai kormány.
A skandináv országokban persze jóval drágább ellátórendszer működik, mint az Egyesült Államokban, főleg, ha hozzászámoljuk a költségekhez a bürokrácia fenntartását is. Ennek ellenére szinte biztosra vehető, hogy az alapjövedelem a skandináv államokban is többe kerülne, mint a jelenlegi szisztéma. Magyarországon sem lenne ez másképp. Nálunk a szociális kiadások a közel 17 ezer milliárd forintos költségvetés valamivel kevesebb mint negyedét teszik ki. Ezt a bő négyezer milliárd forintot nyilván nem lehetne teljes egészében szétosztani az ország lakói között, de ha valaki megtenné, akkor kevesebb mint havi 35 ezer forintot tudna fizetni fejenként. Ebben az esetben az államnak egy fillérje sem maradna a szociális rendszerre.
A fentiekből kitűnik: az ellenzők és a támogatók nézőpontjai igen távol esnek egymástól, és az sem biztos, hogy a finn kísérlet eredménye közelebb hozza őket egymáshoz. Abból ugyanis legfeljebb arra lehet majd következtetni, hogy miként hat az ingyenpénz az állástalanul maradt finn középosztálybeliekre. Ebből pedig hiba lenne általánosítani. Csak azért, mert valami Skandináviában beválik, még nem biztos, hogy Európa más tájain is működni fog.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
