Kapás Boglárka nagyon menőnek érzi magát

Kapás Boglárka nagyon menőnek érzi magát

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit a Várkert Bazárban. Gyulay Zsolt MOB-elnök bejelentette, hogy a delegáció két csapatkapitánya Telegdy-Kapás Boglárka és Szilágyi Áron lesz. Az ünnepség végén az ötkarikás bronzérmes úszónőt kérdeztük.

Kapás Boglárka egyelőre nem tudja egész pontosan, hogy mik lesznek a konkrét feladatai Szilágyi Áronnal, de nagyon örül és megtisztelőnek tartja, hogy rá esett a sportolói bizottság választása.

„Nagyon menőnek is érzem magam, hogy így az utolsó, az ötödik olimpiámra én lehetek az egyik csapatkapitány, és majd igyekszem jó tanácsokkal ellátni a csapattársaimat” – mondta az InfoRádiónak az ötkarikás bronzérmes úszó, egyetértve azzal, hogy kiegyensúlyozott sportolói párost fognak alkotni a kardvívóval, akit amúgy a legjobb választásnak tart a férfiak közül.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy hogyan mennek az edzések az országos bajnokság, és az olimpiai A szint megszerzése után, lemondta: az ob után sajnálatosan lebetegedett, és egy kicsit le is sérült, így az elmúlt három hét arról szólt, hogy egyik akadályból a másikba ütközött. De mint mondta, nem újdonság a számára, hogy a főbb versenyeket nehezebb időszakok szokták követni, mindazonáltal már „látja a fényt az alagút végén”, és reméli, hogy minél hamarabb teljes erőbedobással készülhet.

A júniusi Európa-bajnoksággal kapcsolatban azt mondta, miután már megvan az olimpiai szintje, nyilván nem fog csúcsformában érkezni Belgrádba, de mivel ez lesz az utolsó kontinenstornája, komolyan fogja venni.

Végül azt is elárulta, nagyon várta már a Team Hungary „divatbemutatóját”, hogy végre modellként is kipróbálhassa magát, amit nagyon élvezett, és reméli lesz még hasonlóban része.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »