Vagyis pontosítva: mióta Hugyecz László – Náš slovenský architekt … – vagyis mióta ő a mi szlovák műépítészünk?
Hugyecz László sorstörténete immár a hetvenes évek közepétől foglalkoztat. Még abból az időből, amikor szerkesztő-riporterként egyik cikkem képzőművészettel foglalkozó anyagához böngésztem a Pozsonyi Egyetemi Könyvtár korabeli, nemzetiségi magyar újsággyűjteményekben korhű, autentikus adatok után.
Ekkor került kezembe több újságcikk is, amelyik Hugyecz László azzal a sorshelyzetével foglalkozott, hogy magyar királyi hadnagyként, az orosz katonai fogságából milyen kegyetlen szökési körülmények között is jutott el Kínába, miként is vált az Osztrák-Magyar Monarchia mérnök-hadnagyából Kína vezető építészévé.
Mivel a háború idején a monarchia polgára volt, kérvényezte – immár Kínából – a szülővárosába való visszatérés végett a Csehszlovák állaampolgárságot. Megkapta, de nem volt hová haza jönnie, hiszen szülei vagyonát elkobozták. Ám később persze kapott ettől az államkonstrukciótól már a kommunista éra idején is egy „titulust,” vagyis náš slovensky architekt.
Ki is volt Hugyecz László
Persze, még mielőtt rátérnék az írásom alcímében is felvetett téma taglalására, hadd említsem meg, hogy ebben az évben emlékezünk az építész egyéniség születésének 125-ik, halálának 60. évfordulójára. Tehát ennek kapcsán is a teljesség igénye nélkül hadd ismertessem meg olvasóinkat egy rövid összefoglalóban a magyar, a nemzetközi, s a
kínai építészet egyik kiváló művelőjének kimondottan gazdag, főbb élet eseményeivel, karrier-pályájával.
Hugyecz László a Felvidéken, Besztercebányán született 1893-ban. A család felmenői között egyaránt találhatók magyarok, szlovákok, szászok. Anyanyelvét magyar édesanyjától, lánynevén Skultéty Paulától sajátította el, akinek szülei több száz évre visszamenőleg magyar lutheránus lelkészek voltak.
Apja, aki szintén folyamatosan magyarul, németül, szlovákul beszélő, szlovák felmenőkkel is rendelkezett, indította el útjára fiát, Lászlót későbbi szakmájában. Ugyanis az apa, Hugyecz György az Osztrák-Magyar Monarchia kiemelkedő tudású, tehetős építkezési vállalkozója volt.
A sok közül erről tanúskodik a budapesti kisalföldi vasbeton alagút kivitelezése is, mely a kort meghaladó technikai megoldásokat tartalmazott, ezzel is bővítve a monarchia építészeti vívmányainak fejlettségét. De emellett édesapja számtalan besztercebányai, felvidéki középület, ipari központ, családi ház, kúria, villa kivitelezője volt.
1905-ben saját családi villájukat is felépítette klasszicizáló stílusban, ahol a kis László is jól megfért a további öt testvérkéjével.
Pályakezdés – a kőműveskanál és az ácsszekerce jegyében
Az igazi építész a malternál kezdi, szól az építészek körében gyakran hangoztatott csasztuska. Így volt ez Lászlóval is, aki a kőműves, kőfaragó, ács mesterségek szakvizsgáit is megszerezte.1911 és 1914 között a Budapesti Műszaki Főiskolán képezi tovább magát, majd az építész diploma megszerzése után állást kap Ybl Ervin irodájában. 1916-ban már tagja a Magyar Királyi Építészkamarának, több tervrajz kivitelezője.
Orosz fogságából Kínába szökik
Felfelé ívelő pályáját megszakítja a katonai behívó. A 82-es magyar gyalogdandár hadnagyaként óvóhelyek, katonai bunkerek építkezéseinél jeleskedik, majd egy ütközet folyamán sérülést szenved, s a kozák lovasság fogságába esik. Szibériába viszik, itt nyelv és építészeti szaktudásának köszönhetően életben marad, építkezéseket vezet.
A fehérek és a vörösök között dúló háború okozta káoszt kihasználva fogságából megszökik, kalandos utakon eljut Kínába, ahol a dán misszió segíti őt. Így jut el Sanghajba, ahol egy amerikai építészeti iroda nemzetközi szakcsoportjában helyezkedik el.
Hugyecz László nem akart Kínában maradni, ám az otthoni körülmények drámai fordulatot hoztak. Édesapja meghal, vagyonukat az újonnan alakult csehszlovák állam elkobozza, a család Budapestre költözik. Tehát, Kínában folytatja tovább munkáját annak érdekében is, hogy családját fenn tudja tartani.
1922-ben megnősül, német származású felesége, aki Sanghajban született jómódú család tagja. Apja gazdag kereskedő, anyja, korábbi rokoni ágon az angol nemesi Tisdall család leszármazottja.
A család kitűnő társadalmi kapcsolatokkal rendelkezik, tagja a kínai felső tízezernek. Később két fiú, s egy lány gyermekük születik.
Kína nemzetközi elit építészeinek a legjobbjai között
Hugyecz, a korábban elsajátított magyar, német, szlovák, majd orosz nyelv után megtanul kínaiul, s angolul. Miután az R.A. Curry építészeti cégénél, immár irodavezetőként komoly tapasztalatokat szerez, 1925-januárjában megnyitja saját cégét, s néhány év alatt Kína egyik legismertebb építészévé válik.
A klasszikus stílusokban való jártassága, az apja mellett, s a hadszíntéren szerzett tapasztalatai lehetőséget ad számára mind Sanghajban, mind Kína más területein élő nemzetközi kolóniák, külföldi, s kínai üzletemberek, s az 1927-ben magalakult nemzeti kormány más-más stílusban megfogalmazott igényeinek kielégítésére.
Ugyanis olyan főiskolai tanárai voltak, mint Haussmann Alajos, Pecz Samu, Schulek Frigyes, a Halászbástya megépítője, akik az eklektikus épületszerkezetek létrehozásában is világszínvonalat képviseltek, apja viszont már a vasbeton, vas elemű konstrukciók szerkezeti megalkotásában szerzett tapasztalatait adta át fiának.
Az 1920-ban divatos eklektikus, neoklasszicista stílustól, egészen a modern art-decóig
Közel húsz éves munkássága idején az egyik legtöbbet foglalkoztatott sanghaji építésszé válik, s közel 40, többségében még ma is funkcionáló, neves épületet tervez a városnak.
Első nagyszabású kínai projektje a Joing Saving Society volt, majd ezt követték az egyetemi, ipari épületek, követségek, iroda házak. Érdekességként meg kell említeni, hogy az építész Kínában is igazi keresztényként tevékenykedett, hiszen több templom tervét is elkészítette, amelyekért – felekezettől függetlenül – nem kért honoráriumot.
Hugyecz László tervei alapján készült el 1934-ben a 22 emeletes, 200 szobás Park Hotel. A 83,8 méter magas felhőkarcoló az első ilyen magasságú épület volt Ázsiában, amely meghozta a világhírnevet tehetséges alkotójának.
A neves építész tervei alapján épült a Sanghaji Nagyszínház, a Joint Saing and Loan Bank, a Keresztény Irodalmi Társaság kombinált épülete, a posztmodern Zöld Ház épületsora.
Kínában így közel ötven, általa tervezett épületet nyilvánítottak műemlékké.
1942-ben Magyarország tiszteletbeli konzuljává választják
Hugyecz László több hazatérési kísérlete meghiúsul. 1928-ban az időközben megszerzett Csehszlovák állampolgárságát szerette volna magyarra váltani, de a hatóságok nem zárták le az apja halála utáni hagyatéki eljárást. Kínában marad, közben megszerzi magyar állampolgárságát, majd megválasztják Magyarország konzuljává. 1947-ben, a polgárháború, s a kommunista a hatalomátvétel után az előző rendszer kiszolgálása után Kínában kegyvesztett lett.
Magyarországra, az általa finanszírozott, a fia révén már előkészített birtokra nem térhetett vissza korábbi konzuli tevékenysége miatt. Így sanghaji házi fogságából megszökik, s Svájcban, Luganóban telepedik le családjával. Később visszatérhetett volna Magyarországra, de látta, hogy itt nem tudja biztosítani szélesebb körű, vagyonából a Csehszlovák állam által kiforgatott családja számára a megélhetést, így Luganóból, a Budapesten maradt családtagjait folyamatosan átutalt pénzküldeményekkel segíti.
XII. Piusz Pápa Rómába hívja
A pápa felkérésére statikus mérnökként, a Szent Péter sírját kutató, nemzetközi csoport tagja lett. A Szent Péter Bazilika alatti feltárási munkákban vett részt, feltárta, majd statikailag ellenőrizte azokat az ott lévő katakombákat, melyek fölött a Bramante, majd később Michelangelo által tervezett bazilika sok száz tonna terhet hordozó pillérei tornyosultak. Itt találták meg – Hugyecz segítségével is – azt az urnát, mely Szent Péter csontjait tartalmazta.
Ez a munka lelkileg is megváltoztatta életét, visszavonult az építészettől, írni és festeni kezdett, vallástudománnyal foglalkozott, majd visszatért családjához Svájcba.
Ezt követően, a Kaliforniai Berkeley Egyetemtől kapott meghívást katedra vezetői posztra. Itt megtervezte, s felépítette második családi házukat is, az elsőt ugyanis egy földrengés elsodorta, maga alá temette. Ezzel a házzal sem volt szerencséje, szintén egy földrengés révén, amikor egy létrán állva akasztott fel a falra egy festményt, leesett, majd az ezt követő trauma, s szívinfarktus révén – 1956-ban, 65 évesen – meghalt.
Hamvait – kérésére – Besztercebányára, a Felvidékre szállították, így kívánsága szerint a Hugyecz család monumentális kiképzésű, ma is épségben álló sírjában lelt végső nyugalomra.
Rokonlelkek Esterházy Jánossal
Amikor a Pozsonyi Magyar Galéria zászlaja alatt Pozsonyi Műtermek nevű csoportommal kiállítást nyitottunk a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet korábbi épületében, Molnár Imre az intézet igazgatója, Esterházy kutató, a kiállítás után mutatott nekem néhány levelet, amelyet Esterházy János küldött családtagjainak a börtönből.
Amikor ezeket a briliáns magyarsággal, érzelemmel telítődött leveleket olvastam, akarva akaratlanul is Hugyecz László neve jutott az eszembe. /Hugyecz, a frontról, Kínából küldött ezer levelének példányait ma is őrzi családja/.
Ugyanis olyan gyönyörű magyarsággal megfogalmazott leveleket, amelyek a mártír tollából fakadtak, évekkel korábban az építész Kínából, családtagjai számára küldött levelek olvasása közben tapasztaltam.
Véleményem szerint, Esterházy és Hugyecz rokonlelke abban fogantatik, hogy mind a ketten EMBERMENTŐK voltak. A mártír gróf ebbéli cselekedetei mindannyiunk által jól ismertek. Hugyecz viszont tiszteletbeli konzuli működése alkalmával mentett magyarokat, zsidókat, rászorultakat, mely nemes tettei, ma már szintén hasonló képen vannak feltárva, igazolva, mint a minden igaz magyar által igen tisztelt gróf Esterházy esetében.
Egy Trianon utáni ország, amelyik vagyonától megvonta, elutasította őt és családját, ma az építészt nemzete jeles tagjának vallja
A fentiekben ismertetett tények fényében is, tudatomban mindig erősebben megfogalmazódik a sok évtizede táplált aggály: miért kell a szlovák nemzetnek ennyire vehemensen kisajátítani, nevét megváltoztatva, őt „Ladislav Hudecként” említve, aki valójában, – családja hitközösségi felekezetének archívuma alapján is – Hugyecz László Ede volt?
Főleg a korábbi években, de még az átkos időszakában is számtalanszor olvashattuk emlékező cikkekben, hazájukban elismert történészek asztalán született, a „Náš slovensky architekt,” a „Mi szlovák műépítészünk” szellemében megfogalmazott értekezésekben.
Mi adja azt a kisajátítást, ragaszkodást egy olyan többnemzetiségű ember esetében, aki – nem önkéntesen – még az Osztrák-Magyar monarchia alatt hagyta el hazáját, s igazán sohasem térhetett vissza Csehszlovákiába? Már csak azért sem, mert családja vagyonát, az építész nevét ma „kisajátító” ország elkobozta, vagyis indexre tette a Hugyecz famíliát, akik Budapesten leltek menedékre.
Persze azon sem csodálkozom, hogy példaként említve a volt kultuszminiszter, Madarič úr regnálása idején, – ismerjük az ő, magyarokhoz fűződő viszonyát – , valamelyik „Hudec” élettörténetét feldolgozó tollforgató, történész magyarul használhatta volna Hugyecz László nevét. De még László Hugyecz formában sem tehette volna. Sem a visszaemlékezés nem látott volna nyomdafestéket, s az emlékezőt sem jutalmazták volna akár egy miniszteri kitüntetéssel sem.
Még szerencse, hogy szép számban élnek Hugyecz László valódi történetét, emlékét, emléktárgyait kincsként őrző hozzátartozók Budapesten, s másutt, s az is szerencse, hogy mind a magyar, mind a kínai kormány kimondottan korrektül, kiadványok, kiállítások, a Hugyecz épületek műemlékekké való nyilvánításával viseltetik Hugyecz László emlékéhez, vagyis, nem a „csakamilyénk,” KISAJÁTÍTÓ módon.
Kalita Gábor
Nyitókép: shanghaiartdeco.net
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
