Kaliňák: nem tudok róla, hogy a Beneš-dekrétumok jelenleg is érvényesülnének

Robert Kaliňák  védelmi miniszter nem tud olyan esetről, ahol földterület kisajátításánál jelenleg is érvényesülnének a Beneš-dekrétumok. Szerinte a szlovák kormány tiszteli a status quót. Ezt a szerdai rózsahegyi járásbeli liszkófalusi kihelyezett kormányülés előtt jelentette ki.

Úgy gondolja továbbá, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok jövője az új magyar politikai vezetőségtől függ.

„Az, amit némelyek állítanak, lényegében csak annyi, hogy valaki már állami területeket akart újra a saját nevére íratni. Az ilyen esetek kapcsán perek zajlanak”

– reagált a gyanúsításokra, melyek szerint az állam ma is több évtizedes dekrétumok alapján koboz el földet szlovákiai magyaroktól.

Hírdetés

A bíróságok szerinte igazságos döntéseket hoznak.

„Semmilyen új konfiskációk nem történnek, mint azt némely, főleg tájékozatlan személyek próbálják jelezni” – állítja.

Elmondása szerint a szlovák–magyar kapcsolatok jövője az új magyar vezetőségtől függ. Szerinte a két nemzet közötti kapcsolatok az utóbbi ezer év óta most vannak a legjobb állapotban. „Magyarországot most egy új ember képviseli, aki ezeket a kapcsolatokat fenntarthatja, javíthatja vagy meg is ronthatja” – véli Kaliňák.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »