A Magyar Állami Népi Együttes előadásaival ünnepelték a magyar nemzeti napot az Oszakai Világkiállításon a hétvégén. A programokat a táncegyüttes legújabb produkciójának telt házas bemutatója, a Menyegző zárta. A világkiállítás hangulatáról és a helyszínen szerzett élményeiről is nyilatkozott az InfoRádióban Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója.
A Menyegző egy balladisztikus esküvői történet a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, zenészei előadásában. A produkció egy fiatal pár egymásra találását és életük legszebb pillanatait mutatja be, mindezt egy kalotaszegi hagyományvilágba helyezték el, a kivetítőn a formavilágot közelről is láthatják a nézők. A zenét Pál István Szalonna állította össze, a produkció koreográfusa Mihályi Gábor.
„Az Oszakai Világkiállítás egy-egy ország kulturális, innovációs lehetőségeit mutatja be. Minden kiállító országnak van egy nemzeti napja, és arra készült a nagyszabású, Menyegző című produkció” – számolt be a helyszínről Káel Csaba, az előadás rendezője.
A filmügyi kormánybiztos elárulta, hogy az új filmjéhez, – a jövőre a mozikba kerülő – Magyar menyegzőhöz a Magyar Állami Népi Együttes jelenti a kapcsolódást. A Menyegző egy másik produkció, egyórás, balladisztikus megközelítése a témának, és a táncok is különböznek. A Japánban bemutatott performansz a világkiállításra készült, a film pedig a ’80-as évek elején játszódik.
Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen tekintette meg az előadást. A bemutatót követő fogadáson a legnagyobb sikerű nemzeti napi előadásnak nevezték a magyart.
Káel Csaba kedden már Hongkongba utazik, hogy a kínai zeneszerző, Tan Dun meghívására a Tea: a Mirror of Soul című operát állítsa színpadra. A Hongkongi Filharmonikus Zenekar bemutatója után jövőre a Bartók Tavaszon is látható lesz ez a produkció.
Tan Dunt a magyar közönség is ismerheti, a Buddha Passió című művét szintén a Bartók Tavasz műsorában Budapesten, a Müpában is játszották 2024-ben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



