„Gyűlölöm a Szabad Európát…”,
fakadt ki a Magyar Rádió egyetlen ötvenhatos mártírjának, Szirmai Ottó egykori dramaturgnak a felesége a Kossuth adó tizennégy évvel ezelőtti egyik Névjegy műsorában. Méltán, vagy nem méltán – döntsék el az olvasók.
Elkeseredésének felidézését férje kivégzésének január 22-i évfordulója indokolja.
A Szabad Európa Rádió (SZER) magyar munkatársainak Szirmai és társai tárgyalását hihetetlen módon sikerült világgá kürtölniük, és titkos hangfelvétellel közvetíteniük. Ám ez a korabeli újságírói bravúr sem segíthetett. Szirmai Ottó a siralomházban együtt várta a halált egy másik ötvenhatos halálraítélttel, Mécs Imrével. Mécs kegyelmet kapott – őt azonban 1959. január 22-én kivégezték.
Szirmai Ottó szinte mindenütt ott volt azokban az ’56-os októberi és novemberi napokban. Részt vett a Petőfi kör ülésein. Lőrinci otthonából rohant a Rádióba, hogy ha tudja, megakadályozza Gerő Ernő – az akkori pártfőtitkár – rádióbeszédének elhangzását. Azt, amelyik szintén olaj volt a tűzre. Nem sikerült, nem sikerülhetett, mert a felvételt, amelyet a Magyar Rádióból továbbítottak az adóra, ÁVH-s katonák őrizték.
Akkor, 1958 elején már ki volt tűzve a tárgyalása. Majd egyik napról a másikra – hála a SZER adásainak – elnapolták. Aztán összesítették a perét olyan másik tizenegy politikai fogolyéval, akik közül kettő nem ismerte egymást, s az ’56-os vádiratban már úgy szerepelt az ügy, mint „Szirmai és társai”. A korabeli vészbírák rövid úton elintézték az ügyét. Első fokon halálra ítélték Szirmai Ottót. Pere 1958. február 4-én kezdődött, és alig egy évre rá már nem volt az élők sorában. Három gyermeke közül a legkisebb fiút, az egyévest már nem is látta.
Szirmai Ottó az ’56-os történések krónikása akart lenni. Ott volt Pongrátzékkal a Corvin közben, napokat töltött barátja, a szintén kivégzett Angyal István vezette Tűzoltó utcai fegyveresek között. A felkelők küldöttségével még a lőrinci Katonaréten, a szovjet főparancsnokságon is megfordult mint tolmács. Tavaszi Tamás néven írt a korabeli szabad sajtó újságjaiba. Írt, hogy megörökítse az eseményeket. Fegyvere ha volt, csak a toll lehetett. Jobb kezét kora gyermekkora óta nem tudta használni. Fejét, szívét annál inkább.
Az 1958-as elsőfokú halálos ítéletét követően a család egyszobás lakásából a három ágy kivételével mindent elvittek. Az ítélet záradékában a vagyonelkobzás is szerepelt. Oda, ebbe az egyetlen szobába, a falak mellett hagyott három ágy valamelyikére hozta haza feleség az időközben megszületett harmadik fiukat. Őt, akit Szirmai Ottó már nem láthatott.
– állítja az özvegye.
Munkahelyén, az Irodalmi Osztály dramaturgiáján tartóztatták le. Felesége azt sem tudta, miért és hogy mi történt vele. Neki szinte semmit nem mondott az októberi-novemberi ritka találkozásaik alkalmával, mit csinál, min megy keresztül: „Jobb, ha te nem tudsz semmiről. Így nincs mit kiverni belőled.”
Szirmai Ottóné Báthory Mária a Gyorskocsi utcából férje kihallgató tisztjétől kapott értesítést, hogy jelenjen meg előtte. Az özvegy állítja, hogy ez a tiszt nem volt ellenséges. Tisztességesen bánt – már amennyire tehette – a férjjel:
Még a KGB-sek jelenlétét is a tudomására hozta:
– súgta neki egy alkalommal.
Amikor lekísérte a kapuhoz, elmondta, hogy Kárpátaljáról és Szlovákiából hoztak olyan KGB-ügynököket, akik kitűnően beszéltek magyarul a kihallgatás eredményeit ellenőrzendő.
A halálos ítélet kimondását követően – 1958 hátralévő hónapjaiban – a feleség a lábát lejárta, hogy kieszközölje a kegyelmet. Kádárnál is megfordult, aki széttárta karját:
Felkereste a népi íróból a Kegyelmi Tanács elnökévé avanzsált Szabó Pált is.
Elrendeződött. A következő, az 1959-es év január 22-én Szirmai Ottót kivégezték.
– vallotta özvegye s hunyt el ebben a hitben.
A nyilvánosság, a média felelőssége az, ami ebben az ügyben ma is nyugtalanít. Kire, mire legyen tekintettel a kommunikátor? Meddig „csak” szenzáció a szenzáció? Hol az újságírói kötelezettség és erkölcsiség határa?
Albert Einstein az ötvenes évek elején szólt arról, hogy az atomrobbantást információs robbanás, majd demográfiai robbanás követi. Az utóbbi kettőben élve már tudjuk: tekintettel lenni…?! Csak az égre. Mert a „szenzáció” határa a csillagos ég.
Nyakas Szilárd
A szerző nyugalmazott rádiós újságíró
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
