Juraj Hrabko szerint a szeptemberi választás a Smernek kedvez

Juraj Hrabko szerint a szeptemberi választás a Smernek kedvez

Csupán politikai félrevezetés Robert Fico (Smer-SD) felhívása Zuzana Čaputová államfőhöz, hogy nevezzen ki hivatalnokkormányt és támogassa a korábbi előrehozott választást – jelentette ki Juraj Hrabko publicista a TASR TV műsorában.

Szerinte a Smer-SD elnöke azt akarja elhitetni a választóival, hogy

pártja minél korábbi választást akar és az államfő a felelős azért, hogy a megbízott kormány továbbra is a helyén marad.

De paradox módon senkinek sem kedvez annyira a szeptemberi választás, mint a Smer-SD-nek. A választók már valóban annyira frusztráltak lehetnek szeptemberre, hogy még nagyobb arányban fogják támogatni

– jelentette ki Hrabko.

Szerinte a kormány objektív okokból kifolyólag is nagyon bonyolult helyzetben van, de ha hároméves kormányzása alatt nem tudta meggyőzni a választókat, akkor a kampány alatti politikai rivalizálás közben már aligha lesz képes erre.

Minden a kormány nyakába szakad, azzal kiegészítve, hogy tulajdonképpen az államfő a fő felelős, mert lehetősége lett volna idejében hivatalnokkormányt kinevezni. Csak rossz és még rosszabb megoldás volt, és az államfő a még rosszabbat választotta

– állítja Hrabko.

Szerinte

Hírdetés

a kampány már meg is kezdődött, és annak örvén már a jövő évi államfőválasztáson induló lehetséges jelöltek is készülődnek.

Az államfőnek fel kell mérnie a saját esélyeit és a lehetséges ellenfeleit is, és az alapján dönteni, hogy újra indul-e az elnöki posztért.

Az biztos, hogy az elnökválasztáson is lecsapódik majd mindaz, ami most zajlik

– figyelmeztetett a publicista.

A Hlas-SD számára szintén kihívást jelent, hogy Robert Fico milyen aktív.

Úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor előzi meg Robert Fico Peter Pellegrinit, ha a Hlas-SD elnöke továbbra is ilyen passzív lesz

– állítja Hrabko.

A MiG-ek Ukrajnának való átadásával kapcsolatban úgy vélekedik, az a legkézenfekvőbb, ha a kormány magára vállalja a döntést.

Az államfő vagy a képviselők az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak, ha úgy vélik, hogy ez a lépés alkotmánysértő.

Ugyanakkor megjegyezte, a vadászgépekért kapott jelentős anyagi ellentételezés miatt már nem arról kellene beszélni, hogy átadja vagy elajándékozza az ország a gépeket, hanem hogy eladja azokat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »