Juraj Blanár szlovák külügyminiszter hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán ismertette Szlovákia álláspontját a közel-keleti helyzet eszkalációjával kapcsolatban. Mint mondta, Izrael Irán elleni támadása sérti az ENSZ Alapokmányát – tájékoztatott a szlovák külügyminisztérium sajtóosztálya.
– hangsúlyozta a miniszter. Blanár elmondta: Szlovákia azt szorgalmazza, hogy a nemzetközi konfliktusokat az ENSZ keretein belül, politikai és diplomáciai párbeszéd útján oldják meg.
„Hiába gondoljuk, hogy Irán nem birtokolhat atomfegyvert, ezt mégsem lehet katonai eszközökkel megoldani.”
– tette hozzá. Blanár kiemelte: Szlovákia számára fontos, hogy az EU és Izrael között fennmaradjon a szoros párbeszéd – különösen azért, hogy biztosítani lehessen a Gázai övezetben élő civilek számára a humanitárius segélyek eljuttatását, valamint hogy elérhető legyen a fegyverszünet lehetősége és megkezdődhessenek a béketárgyalások. Az EU tagállamai egyetértenek abban, hogy Izrael és Palesztina számára a kétállami megoldás az egyetlen hosszútávon fenntartható megoldás.
Blanár hozzátette: Szlovákia támogatja a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását, egyben elítéli az illegális izraeli telepesek Gázában elkövetett cselekedeteit is. Kiemelte: „Elsődleges célunk a humanitárius válság enyhítése, ezért is csatlakoztunk az Izraellel kötött megállapodás betartásának értékelését célzó kezdeményezéshez.”
A külügyminiszterek közösen elítélték a szíriai ortodox egyház elleni terrortámadást is. Felszólították a szíriai kormányt az eset kivizsgálására ahogy a felelősök megbüntetését is követelték. Blanár szerint az EU további lépései attól függenek majd, hogy hogyan reagál a damaszkuszi vezetés:
„Az kérdés az, hogy a szíriai kormányt a jövő garanciájának tekintjük-e, vagy újra vissza kell térnünk a szankciókhoz. Szíriának mindenesetre egyértelműen szavatolnia kell, hogy az összes vallási közösséget megvédi az erőszakos támadásoktól (…)”
A brüsszeli tanácskozáson szó esett az EU–Kína csúcstalálkozóról is, amelyet várhatóan júliusban tartanak meg. Blanár ezzel kapcsolatban kijelentette: „Egyetértettünk abban, hogy Kína az Európai Unió fontos kereskedelmi partnere, és elengedhetetlen a nyílt kommunikáció, a konstruktív párbeszéd fenntartása és a vámháborúk elkerülése.”
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


