Julius Caesar politikai zsenialitása és katonai sikerei alapjaiban rengették meg a Római Köztársaságot. A galliai hadjárattól a Rubicon átlépéséig tartó útja nemcsak hódításokról szólt, hanem hatalomról, hűségről és a történelem egyik legmeghatározóbb fordulópontjáról.
A Galliai hadjárat kezdete
Kr. e. 59-ben Julius Caesart, a későbbi diktátort, a szenátus a római tartomány, Ciszalpin-Gallia helytartójává nevezte ki. Ezzel együtt négy légió parancsnokságát bízták rá, és lehetőséget adtak neki, hogy meghódítsa a térség szabad népeit. Az ezt követő kilenc év hadjárataiban aratott győzelmeiről maga Suetonius számolt be:
„A Pireneusok és az Alpok, a Cevennek, a Rhône és a Rajna között fekvő Galliát római provinciává tette, a szövetséges és baráti városok kivételével, a meghódított területet pedig évi negyvenmillió sestertius adó fizetésére kötelezte.”
A brit szigetek lakói és néhány germán törzs is Caesar gladiusa alatt hajolt meg. Ez jelentős eredmény volt egy olyan konzul számára, aki nem csupán katonai dicsőségre, hanem politikai örökségre is vágyott. A zsenialitása elvitathatatlan – de az is, hogy a Köztársaság végzetét is előkészítette. Ahogyan Marcus Tullius Cicero írta Kr. e. 50-ben: „Caesar annyira megerősödött, hogy már csak Pompeius állhatott volna útjába. Kár, hogy éppen ő volt az, aki korábban hatalomhoz juttatta, ahelyett hogy időben megállította volna.”
Politikai játszmák Rómában
A szenátus attól tartott, hogy Caesar és politikai szövetségesei (a triumvirek) monarchikus hatalomra törnek. A konzervatív frakció Pompeius támogatását elnyerve azt szorgalmazta, hogy Caesar mondjon le hadseregéről, különben „a nép ellenségének” nyilvánítják. Andrés Cid professzor szerint: „A szenátus megszavazta, hogy Caesarnak fel kell oszlatnia seregét, különben lázadónak tekintik.”
Kr. e. 49-ben Caesar meghozta leghíresebb döntését és átkelt a Rubicon folyón, átlépve a határt Ciszalpin-Gallia és Itália között. Ez a fegyveres határátlépés támadásnak számított Róma ellen. Kíséretével együtt útnak indult, hogy leszámoljon római ellenfeleivel. A hagyomány szerint ekkor hangzott el híres mondása: „A kocka el van vetve.”
Plutarkhosz beszámolója szerint mindössze 300 lovassal és 5000 gyalogossal – a hűséges XIII. légióval – indult útnak. Ez a légió Kr. e. 57-ben alakult a belgák ellen, és Hispaniában fejezte be pályafutását.
A XIII. légió és Caesar karizmája
Caesarnak ekkor nem volt nagy hadereje, ám a XIII. Gemina veteránokból állt, akik fanatikusan hűségesek voltak hozzá. Szergej Kovaljov történész szerint a szenátus nem rendelkezett megfelelő haderővel a főváros védelmére, így Caesar akadály nélkül haladhatott előre, és január 18-án Pompeius kénytelen volt elhagyni Rómát.
Miért követték emberei vakon? José Luis Hernández Garvi szerint: „A katonák rajongtak érte – karizmatikus vezér volt, figyelt az embereire, és ezt ők tisztelettel viszonozták.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
