Jubileumi városi pedagógusnap Dunaszerdahelyen

Jubileumi városi pedagógusnap Dunaszerdahelyen

Johannes Amos Comenius, „a nemzetek tanítója” születésnapján, március 28-án a pedagógusokat köszöntjük. Ennek jegyében tájainkon a nagyobb települések városi ünnepségeket is tartanak. Nem volt ez másképp Dunaszerdahelyen sem, ahol pénteken a helyi önkormányzat idén is köszöntötte a városi fenntartású iskolák és óvodák pedagógusait, immár huszadszor.

A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban megjelent pedagógusokat és vendégeket Bíró Éva, a városi pedagógusnap háziasszonya üdvözölte. Elmondta, hogy a mai napon azokat a pedagógusokat ünnepeljük, akiknek munkája felbecsülhetetlen, hiszen ők azok, akik gyarapítják gyermekeink tudását, becsületes és ismeretekben gazdag embert igyekeznek nevelni belőlük. Elsőként a Kodály Zoltán Alapiskola diákja, Patos Lilla és a Jilemnický utcai szlovák iskola növendékei, Leo Šmiga, Natália Pastírová és Salima Miriam Mošaťová üdvözölte verssel az oktatókat.

Őket az ismert slágereket a capella stílusban előadó For You együttes követte, amelynek első „beugrása” hosszabb lett a tervezettnél, de a Kicsi Hang zenekarból ismerős Borbély Katalin szoprán hangjával megtámogatott öttagú csapat annál nagyobb sikert aratott.

A korai ráadások oka nem volt más, mint hogy megvárjuk Dunaszerdahely polgármesterét, dr. Hájos Zoltánt, aki halaszthatatlan nagyszombati teendői miatt csak kisebb késéssel tudta elkezdeni ünnepi beszédét. Mondandójában kifejtette, hogy jó itt lenni ismét és szerencsére idén már nem kellett elnapolni az ünnepséget a pandémia miatt, továbbá a távolságtartást sem kell figyelembe vennünk. Ez nagy megkönnyebbülés, hiszen a digitális oktatás mély nyomokat hagyott bennünk, folytatta, hiszen az elmúlt évek viszontagságait nehezen lehet elfelejteni, de mégis jó látni azt az összefogást, azt az alkotó szellemű tettrekészséget, amelynek eredményeként a pedagógusok a vállalt feladataikat teljesítették.

Megnyugtató számomra az a tudat, hogy önök ilyen odaadással látják el megbízásukat, köszönöm, hogy ebben idén is partnereink voltak. A tanár által átadott tudás egyre fontosabbnak mutatkozik, hiszen szociológusok is mondják, hogy az embereknek tíz évente új szakmát kell váltaniuk. Ezzel személy szerint én nem értek egyet, mégis, ha valaki erre vállalkozna, azt csak biztos alapokra lehet építeni. Azzal, hogy önök értéket közvetítenek és adnak át gyermekeinknek, azzal, hogy példát mutatnak és életre szóló ismereteket adnak át a legkisebbeknek, nem kis felelősség terheli a vállukat,”

szögezte le Dunaszerdahely első embere, majd Széchenyi Istvánt idézve hozzáfűzte:

Hírdetés

Ami igazán jó és kitűnő, nem kell annak dicséret, fénylik a gyémánt magában is”.

Hájos bízik abban, hogy életünkben hamarosan egy könnyedebb, válságos időktől mentes korszak köszönt be.

A polgármester ünnepi köszöntőjét követően Karaffa Attilával, Dunaszerdahely alpolgármesterével, Gútay Lászlóval, az oktatási és kulturális szakbizottság elnökével és Fialka Tamás diákpolgármesterrel közösen nyújtotta át Dunaszerdahely városi fenntartású iskolái és óvodái pedagógusainak tevékenységük megbecsüléséért az emlékérmeket és emléklapokat.

Comenius-emlékéremmel jutalmazták a következő nyugdíjba vonult pedagógusokat: Bajnok Irén (Kodály Zoltán Alapiskola), Hajnalka Csongová (Jilemnický utcai alapiskola), Blanka Gašparíková (Komenský utcai óvoda), Horváth Éva és Banyák József (Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola).

Emléklappal a következő pedagógusokat köszöntötték: Kósa Zsuzsanna, Helész Erika és Baffi Szilvia (Szabó Gyula Alapiskola); Bögi Piroska, Bernáth Andrea és Mészáros Andrea (Vámbéry Ármin Alapiskola); Álló Anna és Kovács Szalay Nikoletta (Kodály Zoltán Alapiskola); Edita Ďurneková, Radana Mošaťová és Iveta Valová (Jilemnický utcai alapiskola); Marta Gerhátová és Diana Szomolai (Smetana ligeti alapiskola); Lelkes Beáta, Dis.art és Zuzana Ladzianska Pilátová (Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola); Fekete Edit és Alena Dobsová (Barátság téri óvoda); Ľubica Urbaničová (SzNF téri óvoda); Kmeť Piroska (Komenský utcai óvoda) és Eva Obreczová (Jesenský utcai óvoda)

A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »