Jubileumi tervek és pályázat a Trianon-centenárium alkalmából

Jubileumi tervek és pályázat a Trianon-centenárium alkalmából

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület jövőre fennállásának 110., idén pedig az újjáalakulásának 20. évfordulóját ünnepli. Bár a koronavírus-járvány némileg módosítja a jubileumi tervek megvalósítását, ám arról nem mond le az egyesület. Sőt, reméli, hogy az alkotókedvet növelő karantén-időszak, az egymáshoz tartozókat szétválasztó aktuális határzár és a közelgő Trianon-centenárium a megszokottnál is több pályamű beküldésére sarkallja az Egy város, két ország, egy szív című pályázat iránt érdeklődőket.

„A Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottságával együtt Egy város, két ország, egy szív címmel hirdettük meg a 2021-es évi Jókai díjjal kapcsolatos pályázatot.

Október 31-ig várjuk azokat a nyomtatásban meg nem jelent esszéket, novellákat, elbeszéléseket, elmélkedéseket, amelyek terjedelme legalább 10 és legfeljebb 25 darab A4-es oldal, 12-es betűmérettel és másfeles sortávolság használatával. A jeligés pályázatunkra az alkotók által elküldött egy-egy mű közlési jogával a szerzőnek kell rendelkeznie, és pontosan meg kell jelölnie a felhasznált forrásokat“ – tájékoztatott Keszegh Margit egyesületi elnök.

Úgy véli, hogy a kényszerű otthoni bezártság idején még többen csatlakoznak a Jókai-díjért versengők táborához, s őket a családtagokat, párokat egymástól szétszakító határzár is a megadott téma továbbgondolására készteti.

Az alapítók által felkért nemzetközi bírálóbizottság legkésőbb 2021. január 22-ig hozza meg döntését.

„A pályázatunk kapcsán külön szeretnénk megszólítani az egyetemi hallgatókat, akiknek a hiányát minden évben érezzük, ám az okát nem értjük. A magyar szakos egyetemi oktatók is felhívhatnák a figyelmüket e lehetőségre.

Hírdetés

hiszen a Jókai-díjat korábban már felvidéki, erdélyi, délvidéki és magyarországi szerzők is kiérdemelték” – fejtette ki.

Elárulta: próbálnak pénzjutalmat biztosítani az újabb Jókai-díjasnak: „Bár kezdetben még pénzjutalommal is együttjárt a Jókai-díj, ám az utóbbi években anélkül, Jókai Mór kezének márványlapon elhelyezett festett gipszmásolatával és könyvcsomaggal jutalmaztuk a legsikeresebb alkotót.

A Jókai-díjat elnyert pályázó azt három éven belül nem kaphatja meg újból”.

„A legszínvonalasabbnak ítélt írásokból antológia, évkönyv kiadására is sor kerülhet. A díjnyertes, arany okleveles pályázók írásainak első felhasználási joga az alapítókat illeti, amely az antológiában való megjelentetést tartalmazza.”

Az újjáalakulásuk 20. évfordulója alkalmából november 14-én ünnepi műsort szeretnének tartani Komáromban.

„Annak kapcsán a Zichy-palotában a Szénássy Zoltán gimnáziumi tanár-helytörténész által újraindított egyesületünket és a Jókai-ereklyéket aznap kiállításon mutatnánk be, amely felölelve a másik jubileumot is, egészen 2021 tavaszáig látogatható lenne.

Az Erzsébet-szigeten álló Jókai-filagóriát pedig Észak- és Dél-Komárommal közösen akarjuk felújíttatni. Bízunk abban, hogy a járvány ellenére előbb vagy utóbb valamennyi tervünket sikerül megvalósítanunk” – mondta el végül Keszegh Margit.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »