Jubileumi 30Y koncert Pozsonyban – 25 éve színpadon Kuklis Katalin2025. 12. 11., cs – 00:42
December 11-én Pozsonyba ér a 30Y 25. jubileumi turnéja – ma este a Randal Clubban lép színpadra a zenekar. Aki siet, még odaérhet.
A 30Y zenekar 2000-ben Pécsett alakult magyar alternatív rockegyüttes, amely mára a hazai klub- és fesztiválszcéna egyik legfontosabb szereplőjévé vált. A zenekar tagjai – köztük a testvérpár, Beck Zoltán (ének, gitár) és Beck László (dob), valamint Gradvolt Endre (gitár), Varga Ádám (basszus) és Sárközy Zoltán (billentyűs) – az 1990-es évek amerikai grunge- és alt-rock-zenekarai hatására formálták zenei világukat, ám saját stílusukat a hazai rock- és pop-hagyományokkal is elegyítik.
A koncertet megelőzően a Pozsonyi Szakkollégiumban közönségtalálkozóval egybekötött beszélgetésre kerül sor a zenekar frontemberével, Beck Zolival – „életről, tudományról, zenéről és ezek metszetéről”.
Beck Zoli a 30Y Artisjus-díjas frontembereként és dalszerzőjeként vált a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakjává a ZAJZAJZAJ alkotói közösség, kiadó és stúdió megálmodója és kreatív vezetője, aki egyszerre épít műhelyt, közösséget és zenei-színházi világokat. De emellett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán habilitált docensként tanít a Romológia és Nevelésszociológia Tanszéken.
Az eseményre regisztrálni lehet itt.
Jegyek a koncertre kaphatók itt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


