Jubilál az Ilyenek vagyunk nemzetközi tánckaraván

Jubilál az Ilyenek vagyunk nemzetközi tánckaraván

Négy gálaprogram, két nevelői koncert, négy táncház, kézműves vásár és kézműves foglalkozás, gasztrofesztivál, valamint szakmai előadás és tárlat is része a 15. alkalommal megrendezett Ilyenek vagyunk nemzetközi folklórfesztiválnak. A tánckaraván szeptember 14-e és 18-a között négy lévai járásbeli települést jár be.

A Lévai Regionális Művelődési Központ immár másfél évtizede szervezi meg nemzetközi felhozatallal a fesztivált. A tánckaraván külföldi néptáncegyüttesei mellett a járás néptáncformációi is jelen vannak.

A fesztivál célja a helyi néphagyományok erősítése mellett a más népek kultúrájának a megismertetése.

A külföldi együttesek gerincét a visegrádi négyek tagállamainak együttesei alkotják. Idén a csehországi fellépő (Velička Néptáncegyüttes) mellett két magyarországi együttes (Árvalányhaj Néptánccsoport, Forrás Néptáncegyüttes) vesz részt a rendezvényfolyamon. Ugyanakkor Szerbiából (Skud Svet Sava) és Horvátországból (Fa Zora) is érkeztek résztvevők.

A térségbeli tánccsoportok és hagyományőrző csoportok között magyar formációkat is találunk, a lévai Garam Menti Néptáncegyüttest és a palásti Búzavirágot.

Az ötnapos tánckaraván csütörtökön a már hagyománnyá vált élő meghívóval vette kezdetét Léva központjában. A százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes népviseletbe öltözött tagjai ropták a táncot a járási székhely sétálóutcájában. Délután a Lévai Regionális Művelődési Központ épületében a jubiláló fesztivál dokumentumfotóiból nyitottak kiállítást.

Hírdetés

Pénteken délelőtt a lévai Szent Mihály-templomban tartott szentmisén léptek fel a külföldi csoportok. Délután az ipolysági Honti Kulturális Napok keretén belül mutatták be tánctudásukat. A magyarországi Tésről érkező Árvalányhaj Néptánccsoport táncházat tartott az ipolysági fiataloknak.

Garamtolmácsi, óbársi, zselízi és lévai néptánccsoportok mutatkoztak be a színpadon. Természetesen a külföldi csapatok is felléptek. Mindamellett kézműves vásár és foglalkozás, finom ételek és táncház is a szombati program részét képezte.

A vasárnapi állomás Palást lesz. A kultúrházban a Forrás Néptáncegyüttes, a szerbiai Skud Sveti Sava, illetve az Árvalányhaj Néptánccsoport mellett a helyi Búzavirág műsorát láthatják 15 órai kezdettel. A tánckaraván 15. évada Zsembérben zárul hétfőn nevelői koncerttel és táncházzal.

Az eseményfolyam a Művészeti Alap (FPU), a Kultminor és Nyitra Megyei Önkormányzat támogatásával valósul meg.

A felvételek az ipolysági fellépésen készültek. 

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »