Juan Carlos Pastor bízik a tökéletes hazai szereplésben (Kézilabda)

Juan Carlos Pastor bízik a tökéletes hazai szereplésben (Kézilabda)

Juan Carlos Pastor vezetőedző azt reméli, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata minden hazai csoportmérkőzését megnyeri a Bajnokok Ligájában. A klub hétfői sajtótájékoztatóján a spanyol szakember leszögezte, hogy az NB I.-ben a címvédés, a BL-ben pedig az előrelépés a céljuk.

A felkészülési időszak első napján Pastor elmondta, kemény munka és sok edzés vár a csapatra, majd hozzátette, nagyon örülne, ha a következő idényben nem lenne olyan sok sérülés és betegség a keretben, mint az elmúlt két szezonban. „Nagyon jól fel kell készülnünk, mert a BL-ben mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelonával otthon kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk” – magyarázta. A kilenc évvel ezelőtt érkezett vezetőedző kijelentette, igen nagy előny lenne, ha hazai pályán minden BL-csoportmeccsüket megnyernék és idegenből is hoznának pontokat.

Hírdetés

A bajnokságot 2018 óta háromszor, a Magyar Kupát egyszer megnyerő Pick Szeged cégvezetője, Kiss Bence rávilágított, hogy ez lesz az első olyan idényük, melyet új otthonukban, a Pick Arénában kezdenek, tavaly decemberben vehették birtokba a csarnokot. Elárulta, hogy hétfőn felmérésekkel és tesztekkel kezdődött a felkészülési időszak, a hétvégén pedig Szlovéniába utaznak magaslati edzőtáborba. Az edzőmérkőzések sorát hazai környezetben a Balatonfüred és a Gyöngyös ellen kezdik, utána a romániai Nagyszentmiklóson vesznek részt egy tornán, végül Németországban Bundesliga-csapatokkal találkoznak.

Marko Krivokapić másodedző elmondta, az eddigieknél is jobb játékot vár a csapattól, mert csak egy érkező és egy távozó volt idén nyáron, tehát alig változott a játékoskeret. Bánhidi Bence csapatkapitány közölte, a nyári szünetben is sokat dolgozott azért, hogy tökéletes állapotban térhessen vissza a felkészülés elejére. A Bajnokok Ligája-szereplés kapcsán megjegyezte, ha a csoportkörben jól szerepelnek, az egyenes kiesés szakaszban könnyebb ellenfelet kaphatnak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »