Jövőre teljes összegben fizetik a 13. havi nyugdíjat és marad a szülői bónusz is 

Jövőre teljes összegben fizetik a 13. havi nyugdíjat és marad a szülői bónusz is 

Jövőre a 13. havi nyugdíjat teljes összegben folyósítják majd, a szülői bónusz pedig marad az eddigi formájában. Nem változik az adók 2 százaléka adományozásának rendszere sem. A koalíció megegyezett ebben – jelentette ki szombaton Robert Fico kormányfő (Smer-SD) és Erik Tomáš munkaügyi miniszter (Hlas-SD).

„Megerősíthetem, hogy 2024-ben a teljes 13. havi nyugdíjat folyósítják majd annak a kategóriának megfelelően, melyre a nyugdíjas jogosult. Azt is elmondhatom, hogy a szülői bónuszt is változatlanul megkapják az arra jogosultak” – mondta a miniszterelnök az RTVS Szombati dialógusok című műsorában.

Hírdetés

Kijelentette, hogy a szülői bónusz marad abban a formában, ahogy azt jelenleg a törvények meghatározzák. „Elmondhatom, hogy a költségvetés összeállításakor olyan felelősségteljesen jártunk el, hogy van forrás a teljes szülői bónusz kifizetésére” – tette hozzá Fico. Ugyanakkor egyik miniszter sem jelezte neki, hogy szándékában állna a jövedelemadó 2 százalékának adományozására vonatkozó jogszabály módosítása.

– közölte Erik Tomáš. Hozzátette még, hogy a hétfői (december 4.) kormányülés után adnak bővebb tájékoztatást, ahol a vonatkozó törvénymódosításokat is elfogadják.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »