Jövőre elindul az uniós ingyenvonat

Kísérleti projektként már jövőre elindul az Európai Unió ingyenes Interrail programja – tájékoztatott Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken.

Ujhelyi arról számolt be az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményében, hogy az Európai Bizottság döntésének értelmében 50 millió eurót (mintegy 15,5 milliárd forintot) rendelnek a kísérleti projekthez az oktatási és ifjúsági programokra létrehozott 200 millió eurós pluszkeretből.

Mint a képviselő írta, közel két év megfeszített munkája után megvan a mérföldkőnek számító első siker az ingyenes Interrail-bérlet programmal kapcsolatban.

18 éves életkor, 22 nap

Hírdetés

Manfred Weber, az Európai Néppárt kereszténydemokrata képviselőcsoportjának elnöke ingyenes interrail-bérlettel mobilizálná az ifjúságot. Az Európai Parlament által tárgyalt javaslat értelmében 18 éves korában minden uniós állampolgár kapna egy 22 napos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító bérletet, hogy így bejárhassák az Európai Unió országait.

Ujhelyi, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke kifejtette: „A javaslat mentoraként azt tartom elsődleges célnak, hogy a program olyan fiataloknak adjon eszközt, akiknek egyébként nincs lehetőségük saját erőből megismerni más európai országokat és kultúrákat. Ez a program sok tízezer magyar fiatal számára jelenthet egyedülálló lehetőséget. Most, amikor az Európai Unió létét és értelmét számos populista erő kérdőjelezi meg, ez egy hosszú távon érvényes és eredményes válasz lehet az európai közösségeket szétverni szándékozóknak”.

Az Interrail Global összesen 30 országban biztosít utazási lehetőséget. A bérlettel ingyen utazhatnak a fiatalok Magyarországtól Norvégiáig, Lengyelországtól Portugáliáig bárhol Európában.

Az Erasmus+ egyelőre nem kapott bizalmat

Ám nemcsak Manfred Weber az egyetlen, aki stratégiai jelentőségű ifjúságpolitikai tervekkel állt elő az unióban, hiszen Navracsics Tibor az általa felügyelt Erasmus+ program költségvetésének kétszázmillió eurós növelését szorgalmazta a következő hétéves ciklusban. Az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa idén októberben a Magyar Nemzet hasábjain, valamint több nemzetközi lapban állt ki azért, hogy az európai fiatalok oktatási ösztöndíjprogramjának megemeljék a költségvetését. Az anyagi vitáktól terhes EU-ban azonban nem teljesülhet mindkét elképzelés maradéktalanul. Ezt Navracsics Tibor egy korábbi budapesti fórumon el is ismerte lapunk kérdésére. Mint mondta, támogatja Weber ötletét, ugyanakkor annak megvalósítása milliárdos kérdés. (Bővebben erről itt írunk.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »